Az is kérdés volt, tud-e még járni, most pedig visszatérhet a Manchester Unitedbe
– írtuk Phil Jonesról 2021 szeptemberében, tehát majdnem napra pontosan egy évvel ezelőtt. A Manchester United angol védője akkoriban tényleg visszatért az orvosi szobából a futballba, hogy aztán menetrendszerűen ismét megsérüljön.
2019-ben sem volt jobb a helyzet: akkor már egy éve folyamatosan sérülések gyötörték, bár az akkori menedzser, Ole Gunnar Solskjaer – a klubvezetés támogatásával – új, négy évre szóló szerződéssel kínálta meg a játékost. Annak ellenére, hogy tudvalevő volt: igencsak rizikós üzlet heti 75 ezer fontot fizetni további évekre egy olyan játékosnak, aki egykor Nemanja Vidic és Rio Ferdinand mellett pallérozódott, de kis túlzással épp annyiszor lépett pályára tétmeccsen 2013 óta, mint a United említett védőlegendái visszavonulásuk után.
Erik ten Hag, a United újdonsült vezetőedzője pár nappal a piac zárása előtt azt nyilatkozta, nem számít arra, hogy Phil Jones távozni fog a csapattól (nem is távozott), elvégre jelenleg is sérüléssel bajlódik. A védő szerződése 2023 júliusáig él, plusz egy év hosszabbítási opcióval. Okkal merülhet fel a gondolat mindenkiben: miért nem bont szerződést Jonesszal a Manchester United? Vagy miért nem mondja azt önként a játékos, hogy köszöni szépen, de nem próbálkozik többet a visszatéréssel?
„Jones a valaha volt legjobb játékosunkká válhat”
Phil Jones rendkívül fiatalon, 17 éves korában mutatkozott be a Blackburn Rovers csapatában, ugyanakkor a Premier League-ben is debütált. Állandó tagja lett a Roversnek, ám egy komolyabb térdsérülés miatt hosszabb időre kidőlt. Aggasztó jelnek is vélhették volna ezt a Manchester United megfigyelői, de Sir Alex Ferguson hajthatatlan volt: a jövő nagy United-játékosát látta benne. A skótot akkor nyűgözte le igazán Jones, amikor látta őt játszani a United ifistái ellen egy kupameccsen.
Fergusonnak persze voltak mellényúlásai transzferek terén, de nem annyi és olyan minőségű, mint ahogy azt a későbbi United-edzőktől megszokhattuk. Nem kizárt, hogy a skót menedzsert az is motiválta, hogy borsot törhet az akkor a Liverpoolt irányító Kenny Dalglish orra alá, aki szintén Jones aláírására áhítozott. Végül a United ajánlata nyert 2011-ben: 16,5 millió fontért szerződtették az angol védőt, ami akkoriban komoly összegnek számított egy addig még vajmi keveset bizonyító tinédzserért (hol vagyunk már ettől manapság, amikor 50-60 millió fontról indulnak a tehetségesnek vélt fiatal játékosok?).
Ferguson makacs volt: tudta, hogy az évek során kissé lelassuló és a sérülésektől gyakrabban sújtott Rio Ferdinand helyére kell majd egy fiatal harcos. Ugyanilyen aggodalmak Vidic miatt is foglalkoztatták a skótot, mert a szerb is közeledett a harmincasok táborához, miközben sokszor bajlódott sérüléssel.
Jones abban az évben az angol válogatottságig is eljutott, a csapatot akkoriban az olasz Fabio Capello irányította. Egy svédek ellen megnyert meccs után a szövetségi kapitány is az egekig magasztalta Jonest: azt mondta, nehéz ilyen jó játékosra lelni, több poszton is csodálatosan tud focizni.
A pályafutásom alatt két ilyen játékost ismertem, mint ő: Franco Baresit és Fernando Hierrót. Középpályásként és középső védőként is tökéletesen játszottak.
Miután Jones debütált a Unitedben, a klublegenda Sir Bobby Charlton ugyancsak összehasonlításokba kezdett vele kapcsolatban. Charlton a müncheni légikatasztrófában életét vesztő Duncan Edwardscal állította párhuzamba a United négyes számú játékosát. Ő jól tudta, Edwards az ötvenes években kortársainál erősebb, gyorsabb, labdaügyesebb és intelligensebb volt – sajnálatos módon pályafutása nem teljesedhetett ki. Később Gareth Southgate sem spórolt a jelzőkkel, ha Jonesról volt szó: a britek legjobb védőjének titulálta.
Ha egy fiatal játékost legendás futballistákhoz hasonlítanak, vélhetően nagy teherként éli meg. Ha ez a fiatal focista a Manchester Unitedben pallérozódik, és közben Baresihez, Edwarshoz méregetik jobbnál jobb menedzserek, volt játékosok, sejtésünk bizonyossággá válik. Phil Jones karrierje már ekkortájt megpecsételődött: ilyen elvárásoknak jó eséllyel képtelenség lett volna egyébként is megfelelni. Jones becsületére legyen mondva, sokáig úgy tűnt, a tisztességesnél is jobb teljesítményekkel beküzdötte magát a United kezdőtizenegyébe.
Első manchesteri szezonjában már 41 tétmeccsen pályára lépett, szomorú tény, hogy ezt a számot az azóta eltelt több mint tíz évben sem tudta megugrani. Jones nagyszerű felépítésű középső védő volt már fiatal korában is, a védelem közepén kimagasló, annak szélén pedig elfogadható teljesítményt mutatott meccsről meccsre. Miután a huszadik bajnoki címét megszerezte a United, Ferguson azt találta mondani róla, hogy ő lesz a valaha volt legjobb játékosa a klubnak. Erős szavak, és ma már tudjuk: ennek közelében sem járt Jones.
Eric Steele, a United korábbi kapusedzője arról mesélt az Athleticnek 2019-ben, hogy Jones játéka a test a test elleni párharcok megnyerésére épül leginkább. Az edző nem biztos abban, hogy Jones izomzata úgy fejlődött, ahogyan kellett volna, de sohasem kételkedtek a tudásában, annyira motivált volt az edzéseken és a tétmeccseken is: „Ő egy bátor srác. Ha védekezni kellett, ő volt az első, aki jelentkezett. Soha az életben nem bújna el a feladat elől. Egyszer sem tudtuk megkérdőjelezni, hogy száz százalékot nyújt a pályán. Szívét-lelkét kitette. Jó csapattag, aki több poszton is ott volt, ha kellett”.
Az angol beteg
A már említett Athletic-cikkben részletezik, hogy
A többi között baja volt a térdével, vádlijával, csípőjével, bokájával, combjával és a lágyékával is, a sor pedig közel sem véges, kis túlzással minden testrésze feladta a harcot valamilyen formában, mielőtt pályára kellett lépnie. Ferguson 2013-as visszavonulása után Jones problémái csak tovább nőttek: újabb és újabb sérülések jöttek elő, így David Moyes, Louis van Gaal, Ryan Giggs, José Mourinho, Solskjaer, Michael Carrick és Ralf Rangnick sem számíthatott szolgálataira – ha mégis, akkor is csak perememberként tekintett rá. Volt olyan periódus, hogy két évig egyáltalán nem tudott pályára lépni térdsérülés miatt.
Emberként, sportolóként ekkor voltam a legmélyebben
– nyilatkozta 2021-ben. Jones ekkor úgy fogalmazott, focit sem volt képes nézni a tévében, és a magánéletében sem tudott teljesen helyt állni, mert csak a sérülésein, a karrierjén kattogott még akkor is, amikor a gyerekeivel kellett volna otthon foglalkoznia.
Jones pontos pozíciója sohasem volt kimondva egy United-menedzser részéről sem, amolyan mindenes lett belőle, és ezen egy edzője sem változtatott. 2022-ben a Wolverhampton elleni hazai meccsen tért vissza a pályára, akkor a United egy góllal kikapott, Jones sem hozta élete meccsét. Ám kétségtelenül érzelmes visszatérés volt egy olyan futballistától, aki hónapokat töltött az orvosi szobában, mentálisan a padlóra került. Jelenlegi és volt csapattársak is méltatták az angolt a szerény teljesítményt követően, noha csapatba kerülése értelmezhetetlen volt.
Hasonlóan furcsa lépés volt Solskjaertól és a manchesteri klubvezetéstől, hogy 2019-ben szerződést hosszabbított Jonesszal. Solskjaer akkor azt nyilatkozta, Jones tudja, miről szól a klub, nyert már megannyi trófeát, régóta szolgálja a csapatot. 27 évesen nem idős középhátvédnek, „a legjobb évei még előtte állnak”. Ezek a kijelentések már akkor is erőteljes, Carlo Ancelotti-féle szemöldökemelésre adtak okot, az értetlenkedés pedig csak nőtt, mikor Jones ismét eltünedezett a futballpályákról.
Nem nehéz belátni: az új kontraktussal Jones piaci értékén szerették volna menteni a klub fejesei, hiszen amennyiben nem kínálnak neki új szerződést, szabadon távozhatott volna azon a nyáron. A másik, romantikusabb elképzelés, hogy a klubnál még mindig azt gondolják, Jonesban van potenciál 30 éves kora felett is, és ami ennél is jobban összefoglalja a klub Ten Hag érkezése előtt uralkodó állapotokat: Jones azért tölt be becses szerepet a klub életében, mert játszott Ferguson kezei alatt, ergo „ismeri a siker ízét”. A keserédes, sőt izzadtságszagú indokok tárháza látszólag végtelen a United háza táján, már csak az a kérdés, Ten Hag is megelégszik-e az effajta maszlagokkal.
Több mém, mint jó teljesítmény
Jones nem igazán aktív a közösségi médiában. Egy ideig volt Twittere, de otthagyta – ez meglehetősen szokatlan lépés egy olyan klubnál, amelynél az internetes elérések még a szakmai koncepcióknál is előrébb valók voltak egy időben. A védővel kapcsolatos hírekre mindig kiemelt figyelemmel reagálnak a United-szurkolók, általában pikírt stílusban. Erre rájátszott a Twitter is, ahol egy alkalommal arra buzdították a felhasználókat, nevezzenek meg egy Phil Jonesnál jobb futballistát. A United panasszal élt a cég ellen, mondván szánt szándékkal rontották a játékos hírnevét, bullyingnak kitéve őt. A vége az lett, hogy a Twitternek bocsánatot kellett kérnie a klubtól és a játékostól is.
A futballista később egy Times-interjúban reagált az őt ért támadásokra:
Könnyű célpont vagyok. Minden focistának van egy címkéje, rajtam röhögni lehet. De tudom, ki fog a végén nevetni. Büszke vagyok a karrieremre, amikor majd vége lesz, élvezni fogom az életet. Szerencsés vagyok, a billentyűzetharcosok pedig továbbra is az anyukájuk hálószobájában lesznek, szürcsölik a diétás Pepsit, és majd mást fognak bokszzsáknak használni tweetjeikben.
Persze tett azért, hogy mémek, humoros videók készüljenek róla: indokolatlanul vicces fejeket vágott több szerelésnél; emlékezetes pillanat volt, mikor Olivier Giroud elől fejjel tisztázott egy földön guruló labdát; de a Lionel Messivel való, csúfos véget érő találkozása is generálta a megosztásokat a közösségi oldalakon. Emiatt talán igaztalanul olyan szalagcímeket kapott a sajtótól, minthogy „több mémet lehet felidézni vele kapcsolatban, mint jó teljesítményt”.
Az Athletic-cikkben részletezik, volt idő, mikor Jones humorral reagált volna ezekre a pillanatokra, de nem manapság, amikor több időt tölt az orvosi szobában, mint a futballpályán. Családja szintén nehezen éli meg, hogy a játékos többnyire vicc tárgyát képezi a közösségi médiában, bár ezek a netes támadások jóval enerváltabbak, mint amiket például Harry Maguire, a United csapatkapitánya kapott az elmúlt hónapokban.
A jövő embere?
Nincs új a nap alatt 2022 szeptemberében sem: Jones már megint sérült, adta hírül Ten Hag az átigazolási ablak zárása előtt néhány nappal. A futballista heti 75 ezer fontot (hozzávetőlegesen 35 millió forint) tesz zsebre, függetlenül attól, bevethető-e a csapatban. Ez nem fog változni 2023 júliusáig (már ha januárban el nem igazol valahová), és amennyiben a Unitednél nem élnek majd a hosszabbítás jogával, Jonesból szabadon igazolható játékos lesz. Idén nyáron már kereste a Bordeaux és több Championship-csapat is, már ha lehet hinni a brit bulvárújságoknak.
2023 nyara még messze van, 2022 szeptemberében csak azt tudjuk, hogy Raphael Varane, Harry Maguire, Lisandro Martínez és Victor Lindelöf alkotják az első csapat védelmét, Eric Bailly pedig a Marseille-hez került kölcsönbe. Nem túl veretes névsor, bár az argentin Martínez remekül kezdett a csapatban Varane oldalán. Hozzájuk csatlakozik Phil Jones, akinek négy emberrel kellene megverekednie ugyanazért a posztért, és ebből az ötös fogatból pont ő az, aki legkevésbé alkalmas arra, amit Ten Hag elvár egy belső védőtől.
Ha pedig a holland menedzser még inkább meg tudja szilárdítani a 4-3-3-as formációt a brazil Casemiro érkezésével, úgy a feltolt védekezésnél a belső védőkre még fontosabb feladat várhat.
Ne legyenek illúzióink: mindegyikük hasznosabb, ügyesebb játékos a 30 éves angolnál, és sérülések is kevésbé gyötrik őket. Ennek oka, hogy a pályán keveset bizonyíthatott Jones az elmúlt tíz évben, ezzel párhuzamosan előrelépni sem tudott képességekben, inkább azzal vétette magát észre, mennyire látványosan rosszul érzi magát a „folyton sérült egykori angol ígéret” szerepében. A meccs még nem dőlt el, épp csak a tapasztalatok mondatják azt az övéhez hasonló karriereket jól ismerőkkel: komolyabb szinteken már nem lesz tényező Phil Jones, ahogy Owen Hargreaves sem volt, mikor a csúcsok megélése után elkezdte a poklok poklát megjárni a Unitedben.
Ám egy tisztességes ambíciókkal rendelkező kiscsapatnál még lehet keresnivalója. Sajnálatos, hogy nehezen lehetne őt elképzelni egy fizikalitásra kevésbé alapozó bajnokságban, mint amilyen a Serie A vagy a spanyol élvonal. De úgy hírlik, Jones nagy küzdő, aki miután visszatérésekor (712 nap kihagyás után) könnyek közt lesétált az Old Trafford gyepéről, csak annyit tudott mondani:
Ez volt az egyik legnagyobb élményem. Pedig nyertem már bajnokságot. De ez volt a legjobb érzés, amit a klubnál tapasztaltam. Szeretnék addig focizni, amíg tudok. Sokan azt gondolják, rég nem fociztam, semmire nem állok készen. De én készen vagyok. Képes vagyok játszani.
