Nemzetközi foci bajnokok ligája

Tetoválás 13, gól 27 évesen: beteljesült Giovanni Simeone gyerekkori álma

Alberto PIZZOLI / AFP
Alberto PIZZOLI / AFP
25 évvel és 361 nappal azután, hogy Diego Simeone gólt szerzett első Bajnokok Ligája-mérkőzésén, fia, Giovanni is betalált a debütálásakor.

A 27 éves, ötszörös argentin válogatott csatár három hete érkezett kölcsönbe a Napolihoz a Hellas Veronától, és a 41. percben, a megsérült Victor Osimhen helyett lépett pályára a Liverpool elleni szerdai BL-meccsen.

Kapcsolódó
Lewandowski eddig is király volt, de most ismét történelmet írt a BL-ben
Harmadik csapatával is képes volt a mesterhármasra.

Mindössze három perc múlva már be is talált, csapata pedig végül meglepetésre nagyon sima, 4-1-es győzelmet aratott.

Mint kiderült, Giovanni Simeone 13 éves kora óta készült erre a gólra, akkor tetováltatta a karjára a Bajnokok Ligája logóját. Állítólag ezzel alaposan feldühítette a szüleit, de az akkori tinédzser egy dolgot megígért, ha teljesül az álma, és betalál valaha egy Bajnokok Ligája-mérkőzésen, akkor megcsókolja a tetoválást.

Tizennégy évvel később, szerdán beváltotta ígéretét, röppent a csók, majd a támadón eluralkodtak az érzelmek, úgy rogyott le a fűre.

Mindig is arról álmodoztam, hogy egyszer egy percet játszhatok a Bajnokok Ligájában. Most kaptam a lehetőséget, és éltem vele. Azért készítettem ezt a tetoválást, mert arról álmodtam, hogy eljutok idáig, gólt rúgok és megcsókolom ezt a labdát. Sokat tettem azért, hogy idekerüljek

nyilatkozta.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik