Nemzetközi foci

Perceken belül kétszer is elájult meccs közben a csatár

Megszerezte szezonbeli harmadik győzelmét Zeljeznicar labdarúgócsapata, amely a bosnyák bajnokság 8. fordulójában, idegenben verte 2-1-re a Posusje csapatát. A mérkőzés hőse a kétgólos Dzenan Haracic volt.

Az összecsapás azonban nem volt ennyire könnyed, ugyanis a hazaiak csatára, Luka Begic súlyosnak tűnő sérülést szenvedett. A 28 éves csatár egy alkalommal ollózva szeretett volna kapura lőni, de lövését blokkolták, ő pedig nagyon rosszul, a nyakára esve ért földet.

Helyi beszámolók szerint azonnal eszméletét vesztette, a két csapat játékosai rohantak a segítségére és kérték, hogy azonnal rohanjon be az orvosi stáb is.

Begic nagyon gyorsan magához tért, de amikor felállt, pár lépés után ismét elesett és újra elájult.

Onnantól már nem volt kérdés a sorsa, a mentők azonnal reagáltak, és kórházba szállították.

A mérkőzés után Ferdo Milin edző annyit mondott, játékosa esetében agyrázkódásról van szó, és csak reméli, hogy valóban ennyi a probléma.

Olvasói sztorik