Nemzetközi foci

Haaland olyat tett, amire még senki sem volt képes Angliában

Oli SCARFF / AFP
Oli SCARFF / AFP

Az Arsenal házigazdaként 2-1-re legyőzte az Aston Villát az angol labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójának szerdai játéknapján. A londoniak – a mezőnyben egyedüliként – továbbra is százszázalékos mérleggel büszkélkedhetnek. Ilyen jól, vagyis sorozatban öt győzelemmel legutóbb a 2004-05-ös szezon elején kezdtek.

Kapcsolódó
A Chelsea szerezte meg a világ egyik legdrágább védőjét
Wesley Fofana 75 millió fontért érkezett a Leicester Citytől.

A birminghamiek gólját Douglas Luiz szerezte szögletből. A 24 éves, olimpiai bajnok brazil középpályás az elmúlt szűk két hónapban már harmadszor volt eredményes így: július elején a Walsall elleni felkészülési mérkőzésen, egy hete pedig a Bolton elleni Ligakupa-mérkőzésen talált be.

A címvédő Manchester City hazai pályán 6-0-ra kiütötte a Nottinghamet. Az első félidőben Erling Haaland kevesebb, mint 40 perc alatt mesterhármasig jutott, így ő az első játékos a Premier League történetében, aki az első öt meccsén kilenc gólt szerzett.

Korábban Sergio Agüero ugyancsak a Manchester City színeiben, Michael Quinn pedig a Newcastle United csapatában jutott el nyolc találatig öt mérkőzésen.

A Liverpool óriási csatában, egy 98. percben (!) szerzett FábioCarvalho-góllal verte a Newcastle-t. A vendégek találatát a múlt héten klubrekordot jelentő 70 millió euróért szerződtetett svéd Alexander Isak szerezte.

Premier League, 5. forduló

Arsenal – Aston Villa 2-1 (1-0)
gól: Jesus (30.), Martinelli (77.), ill. Douglas Luiz (74.)

 

Bournemouth – Wolverhampton Wanderers 0-0

 

Manchester City-Nottingham Forest 6-0 (3-0)
gól: Haaland (12., 23., 38.), Cancelo (50.), J. Álvarez (65., 87.)

 

West Ham United – Tottenham Hotspur 1-1 (0-1)
gól: Soucek (55.), illetve Kehrer (34., öngól)

 

Liverpool – Newcastle United 2-1 (0-1)
gól: Roberto Firmino (61.), Fábio Carvalho (90+8.), illetve Isak (38.)

Olvasói sztorik