Czeglédi Zsolt / MTI
Nemzetközi foci sport

Megtámadták a magyar edző csapatát a játékoskijáróban

Rendőri kísérettel tudta csak elhagyni az ellenfél stadionját a szlovén másodosztályban szereplő NK Nafta Lendva csapata.

Pénteken 3-3-as döntetlent játszott az NK Rogaskával Boér Gábor vezetőedző együttese, amely háromszor is egyenlíteni tudott a mérkőzésen. Ezek után úgy érezték a vendégek, lett volna esélyük, amikor a bíró lefújta a mérkőzést.

„Ezután az ellenfél edzője – számunkra érthetetlen okból – nekiesett a játékosainknak és a szakmai stábnak is. Először csak verbálisan támadt ránk, majd később lökdösődni is kezdett. Erre reagált a mi csapatunk is, de szerencsére nem ültünk fel a provokációnak, így úgy tűnt, elcsendesedik a helyzet.

A lefújást követően elindultunk az öltözőbe, ahol a játékoskijáróban az ellenfél vezetői a játékosainkra támadtak. Ekkor felforrtak az indulatok, de a biztonsági emberek sajnos nem tudták uralni a helyzetet. A kedélyek csak akkor tudtak lenyugodni, amikor a rendőrök is megjelentek a stadion területén és rendet teremtette

– idézte a Csakfoci Boért, aki a rendőrök kíséretében tudta csak elhagynia a stadiont csapatával.

A 39 éves szakember szerint egyébként a játékvezetés sem segítette a lendvai együttest, de nem emiatt került háromszor is hátrányba a vendégcsapat, ez csupán nehezítette a helyzetet.

„Azt gondolom, hogy most érezhettük azt a bőrünkön, hogy nagyobb számban vannak magyar játékosok és magyar edzők a csapatnál. Én mindenesetre bízom benne, hogy csak egy egyedi eset történt. A játékosaim kaptak azóta az ellenfél játékosaitól fenyegető üzeneteket, de megkértem őket, hogy ne hagyják magukat provokálni. Mi természetesen eljuttattuk ezeket a fegyelmi bizottsághoz, és várunk a döntésükre” – foglalta össze Boér a gondolatait.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.