Nemzetközi foci

Eszéki futballgondok: a klubelnök és Mészáros Lőrinc összedugta a fejét

Georgi Paleykov / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Georgi Paleykov / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Nincs könnyű helyzetben az NK Osijek csapata, amely az előző idényben megszerezte a horvát labdarúgó-bajnokság harmadik helyét, a 2022-23-as szezonban azonban nagyon nem megy a csapatnak. Olyannyira, hogy a szakma és a szurkolók nem sok jövőt jósoltak Nenad Bjelica edzőnek, akinek azonban olyan szerződése van, hogy nem éri meg kirúgni az eszékieknek.

A Dinamo Zagreb után 2020-ban a klubnál munkát vállaló szakember három évre kötelezte el magát, és olyan megállapodást kötött, hogy ha a klub kirúgja, tízmillió kunát azaz több mint 500 millió forintot kellene kifizetni neki.

Kapcsolódó

Nem véletlen, hogy a klubvezetés eddig tehetetlenül szemlélte a visszaesést: a csapat a Konferencia Liga selejtezőjében kiesett a kazah Kizilzsar ellen úgy, hogy idegenben 2-1-re nyert, otthon 2-0-ra kikapott, míg a bajnokságban öt forduló alatt mindössze öt pontot szerzett és a 7. helyen áll.

A Sportske novosti szerint azonban áttörés várható az ügyben, a klub magyar elnöke, Szakály Ferenc ugyanis hétfőn tárgyalásra invitálta a szakembert.

(Az Index.hr szerint Szakály a múlt héten találkozott Mészáros Lőrinc „klubtulajdonossal”, hogy ketten olyan megoldást találjanak, amely mindenki számára előnyös. Más kérdés, hogy Mészáros hivatalosan már nem tulajdonos, csak főtámogató…)

A Sportske novosti szerint a klub kifosztása közel három hónapja folyik, azaz már a nyáron váltani kellett volna – de hogyan?

A lap úgy tudja, hogy Bjelica és Székely beszélgetésének kulcstémája természetesen a pénz lesz, kérdés, hogy ki lesz kész további engedményeket tenni a végkielégítések tekintetében. Állítólag a vasárnapi, NK Varazdin elleni hazai 2-2 után elhangzott az is, hogy Bjelica kész távozni, de követeli, hogy munkatársai megkapják azt az összeget, ami a szerződésben foglaltak szerint nekik jár.

Állítólag a teljes összeg körülbelül havi 50 ezer euró, ami azt jelentené, hogy Eszéknek 500 ezer eurót (200 millió forintot) kellene kifizetnie, márpedig ez előnyösebb összeg a fentebb vázoltnál.

Bjelica szó szerint az eszéki klub lelke volt, hiszen edzősködése mellett sportigazgatóként ő irányított a klubban minden sportügyet az első csapattól az ifjúságiakig, így távozásával nagy lyuk marad. A leglogikusabb az lenne, ha egy időre elődje, Ivica Kulesevic venné át az edzői szerepet, hiszen jelenleg is a klub alkalmazottja.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik