Nemzetközi foci

Lewandowski után is van élet, a Bayern Münchené lett a Német Szuperkupa

Alexander Hassenstein/Getty Images
Alexander Hassenstein/Getty Images

A Bayern München szombaton 5-3-ra legyőzte az RB Leipzig csapatát a Német Szuperkupáért vívott mérkőzésen.

Miután nyáron Barcelonába igazolt a gólgyáros Robert Lewandowski, sokan kíváncsian várták, mire lesz képes a bajnoki címvédő az egyik legnagyobb kihívója ellen. Mint kiderült, sokra, mivel már az első félidőben 3-0-ra elhúzott, Jamal Musiala már a 14. percben betalált, majd egy sakk-mattig kijátszott helyzetet passzolt a kapuba Sadio Mané, ezzel megszerezve első találatát tétmeccsen az új csapatában.

A lefújás előtt pedig Benjamin Pavard is értékesített egy szögletvariáció végén egy helyzetet, így félidőben egyértelműen a bajoroké volt a meccs.

Kapcsolódó
„A Bayern sok pénzt kap, én pedig mehetek Barcelonába, mindenki elégedett lehet"
Robert Lewandowski szerint átigazolásával mindenki jól jár.

Az első félidőben csak lesgólig jutó lipcseiek szünetben rendezték soraikat, Marcel Halstenberg még szépíteni is tudott a 60. percben, de percek alatt jött rá a válasz Serge Gnabrytól egy mázlis góllal. Ezután Mané még egy lesgólt lőtt és úgy tűnt, ez marad a végeredmény, azonban előbb Cristopher Nkunku büntetőből, majd Dani Olmo egy kontra végén egy gólra csökkentette a különbséget. Az utolsó szó mégis a Bayern Münchené lett, Leroy Sané a 98. percben lezárta a mérkőzést.

A mérkőzésen egyébként mindhárom magyar futballista kezdett az RB Leipzigben, Gulácsi Péter és Willi Orbán végig is játszotta a kupameccset, Szoboszlai Dominikot a 91. percben Amadou Haidara váltotta.

Német Szuperkupa

RB Leipzig–Bayern München 3–5 (0–3)
Gólszerző: Halstenberg (60.), Nkunku (77.), Olmo (89.) ill. Musiala (14.), Mané (30.), Pavard (45.), Gnabry (66.), Sané (98.)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik