Nemzetközi foci bajnokok ligája

A Fradi-meccs előtt beleállt a szlovák szövetségbe a Slovan edzője

SAMUEL KUBANI / AFP
SAMUEL KUBANI / AFP

Egy hete bravúros eredményt ért el a Slovan Bratislava labdarúgócsapata, amely a Bajnokok Ligája selejtező második fordulójában 2-1-re győzött a Ferencváros vendégeként. A visszavágó előtt azonban a pozsonyiak edzője úgy érzi, ez a BL-szereplés nem mindenkinek fontos Szlovákiában.

Kapcsolódó

A Slovan szombaton 4-0-ra legyőzte a Trencin együttesét, a sajtótájékoztatón azonban idősebb Vladimir Weiss edző keményen nyilatkozott.

„Személyesen kértem a szövetséget, hogy engedjék meg a bajnoki mérkőzéseink megváltoztatását. Szerdán a Ferencváros ellen játszunk visszavágót és az eredménytől függően a jövő hét közepén a Bajnokok Ligája vagy az Európa Liga 3. selejtezőkörében játszunk. Azonban szombaton egy közel 500 kilométeres, azaz több mint ötórás utat kell megtennünk, hogy a Michalovce otthonában pályára lépjünk, és ugyanezt az utat vissza is meg kell tennünk. Helyszínváltoztatást kértünk, hogy a pályaválasztói jogot cseréljük meg, és október közepén utazhassunk Nagymihályba. Az ellenfél beleegyezett, de Szlovákiában egy ilyen csere nem lehetséges.

Nem értem. A magyarok a Fradi vagy a Puskás Akadémia miatt halasztják a bajnokságot, hogy frissek legyenek. A grúzok egy hónapra felfüggesztik a bajnokságot, hogy esélyt adjanak klubjaiknak Európában. Nekünk játszanunk és utaznunk kell

– panaszkodott.

Kapcsolódó
50 éve sikerült utoljára olyan bravúr a Fradinak, amelyet most kell produkálnia a továbbjutáshoz
Akkor az itthoni vereség után Szarajevóban a tizenegyesek döntöttek a magyar csapat javára.

A Sport.sk véleménycikkében azt írta, ebben az esetben Weiss edzőnek igaza van.

„A Slovan Bratislava vagy bármely európai kupában induló csapatnak sikere nem csak az adott klub, hanem az egész szlovák futball érdeke. Ezen múlik a liga koefficiense és presztízse” – jegyezte meg.

Hozzátette, a liga döntése, miszerint semmilyen változtatás nem engedélyezett nem jó, most másként kellett volna döntenie. Jelen pillanatban a szlovák futball több akadályt gördít a csapatok útjába, mint a környező országok.

Az utolsó dolog, amire szükségünk van, az öngól

írta.

Weiss edző hétfőn azt mondta, a nagyszerű budapesti győzelem ellenére még csak a párharc félidejénél tartanak.

„Hiszem, hogy jó koncentrációval, és ha mindannyian egészségesek vagyunk, akkor továbbjuthatunk. De nem lesz könnyű. A Ferencvárosnak kiváló csapata és edzője van. A hétvégi, 4-0-s győzelem után elégedettek lehetünk, de még javulnunk kell. Sok minden kell ahhoz, hogy sikeresek legyünk a Ferencváros ellen” – vélte.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik