Nemzetközi foci

Dani Alves 39 évesen is élcsapathoz igazolt

A szabadon igazolható Dani Alves a mexikói Pumas UNAM labdarúgócsapatában folytatja pályafutását.

A 39 esztendős brazil jobbhátvéd egy hónapja jelentette be, hogy másodszor is távozik az FC Barcelonától, amelyben 2008 és 2016 között, majd tavaly november óta szerepelt, kontraktusa az idény végéig szólt, ezalatt 14 bajnokin kapott lehetőséget.

Az olimpiai bajnok és kétszeres Copa América-győztes védő szerződtetését közösségi oldalán jelentette be a hétszeres bajnok mexikóvárosi klub, amellyel egyéves szerződést kötött.

Dani Alves a világfutball legeredményesebb játékosának számít a megszerzett címek alapján: eddig 43 különböző trófeát nyert csapataival. Első barcelonai időszaka alatt a többi között a bajnokságot hatszor, a Bajnokok Ligáját és a klubvilágbajnokságot háromszor nyerte meg, ezt követően megfordult a Sevilla, a Juventus és a Paris Saint-Germain együttesében is.

A brazil válogatott mezét – a Transfermarkt adatai szerint – 125 alkalommal öltötte magára, két-két Copa Americán és Konföderációs Kupán győzött az együttessel, tavaly pedig olimpiai bajnok lett Tokióban, ez volt eddigi utolsó elnyert trófeája.

A Pumas UNAM – amely három forduló után öt ponttal a nyolcadik helyen áll a pontvadászatban – korábban végzett már a mexikói bajnokság élén, volt kupagyőztes, és többször szerepelt a CONCACAF Bajnokok Ligájában. Alves új klubja augusztus 7-én a Joan Gamper Kupárt kiírt mérkőzésen találkozik a Barcelonával.

Olvasói sztorik