Nemzetközi foci

Anglia földbe taposta és megalázta a norvég női válogatottat

Mike Hewitt / Getty Images
Mike Hewitt / Getty Images
Története legsúlyosabb vereségét szenvedte el a norvég női labdarúgó-válogatott, amely az Európa-bajnokság második fordulójában 8-0-ra kikapott a házigazda Angliától.

A norvégok eddigi legsúlyosabb zakója a tavaly nyári, Hollandia elleni 0-7 jelentette, ezúttal ezt már a 66. percben sikerült beállítani. Minden idők legmegalázóbb vereségéből Bethany Mead, az Arsenal csatára három találattal vette ki a részét.

Kapcsolódó

A norvég sajtó máris Martin Sjögren szövetségi kapitány fejét követeli. A Tv2 szakértője, a norvégok egykori 183-szoros válogatott, olimpiai bajnok középpályása, Solveig Gulbrandsen szerint a rossz felállás és gyenge taktika okozta a csapat vesztét.

„Ez a legvadabb dolog, amit valaha láttam. Már a meccs előtt szkeptikus voltam a taktikával kapcsolatban. Az, hogy 4-4-2-vel álltunk fel Anglia ellen, egy nagyon nyílt mérkőzést ígért, mit nem tudtunk jól kezelni” – mondta Gulbrandsen, aki egyszerűen nem érti, miért várt a szünetig a szakvezetés a cserékkel és taktikai változtatásokkal. Addigra ugyanis Anglia már 6-0-ra vezetett.

A csoport másik mérkőzésén Ausztria 2-0-ra legyőzte Észak-Írországot

Női Európa-bajnokság

A csoport, 2. forduló:
Anglia – Norvégia 8-0 (6-0)
Ausztria – Észak-Írország 2-0 (1-0)

 

A csoport állása:
1. Anglia 6 pont
2. Ausztria 3 (2-1)
3. Norvégia 3 (4-9)
4. Észak-Írország 0

Olvasói sztorik