Nemzetközi foci

Egykori Bayern-csatárra bízták volna a válogatottat, de nem vállalta

BEHROUZ MEHRI / AFP
BEHROUZ MEHRI / AFP

Kicsit furcsa helyzet állt elő az iráni labdarúgó-válogatottnál, amely ugyan kvalifikálta magát a novemberi, katari világbajnokságra, de egyelőre úgy tűnik, nincsen szövetségi kapitánya.

Kapcsolódó
82 érv, miért az 1982-es vb volt minden idők legjobbja
Negyven éve rendezték minden idők – szerintem – legjobb futball világbajnokságát. Régen volt, de segítek feleleveníteni.

A csapatot 2011 és 2019 között a portugál Carlos Queiroz irányította, aki pontosan 100 meccsen ült a kispadon, vezetésével pedig az irániak kijutottak a 2014-es és a 2018-as világbajnokságra is.

Ő hat meccs erejéig a belga Marc Wilmots váltotta, 2020 februárja óta pedig a horvát Dragan Skocic a kapitány, ő segített világbajnoki kvalifikációhoz az ázsiai válogatottat. Hogy vele mi lehet a probléma, az nem derült ki, iráni források csak annyit közöltek, hogy a 2013 óta az országban dolgozó szakember távozik.

Az IRNA hírügynökség szerint a posztot felajánlották a korábbi Bayern- és Hertha-csatárnak, a 149-szeres válogatott Ali Daeinak (aki 2008-2009-ben már betöltötte a posztot), de ő visszautasította a lehetőséget.

Az IRNA úgy tudja, a jelöltek között egyetlen külföldi van, Branko Ivankovic, aki 2003 és 2006 között sikerrel dolgozott a csapatnál, és szintén behúzott akkor egy vb-szereplést. Mellette két iráni szakember, Amir Ghalenoei és Javad Nekounam érhet még célba.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik