Nemzetközi foci

A PSG hivatalosan is kirúgta Pochettinót, kinevezték az új edzőt is

FRANCK FIFE / AFP
FRANCK FIFE / AFP

Már nem Mauricio Pochettino a francia élvonalban szereplő Paris Saint-Germain vezetőedzője. Az 50 éves argentin szakember távozását már kész tényként kezelte a sportsajtó hetek óta, a klub kedden jelentette be hivatalosan is a szakítást.

Kapcsolódó
Leírva még elképesztőbb, milyen fizetést kap Mbappé a PSG-től
Egy brit bulvárlap szedte össze a tíz legjobban kereső labdarúgó bérét, azt nyugodtan kijelenthetjük, Párizsban nem fukarkodnak.

Pochettino, aki játékosként is megfordult a PSG-ben, 18 hónapig irányította a csapatot, 2021 elején nevezték ki, miután a klub menesztette Thomas Tuchelt. A csapat ugyan elődöntőig jutott a Bajnokok Ligájában, de ott mind a két mérkőzést elveszítette, miközben a bajnoki versenyfutást is elveszítette a Lille-lel szemben. Ezt még kibírta Pochettino a kispadon, az újabb BL-blamát viszont már nem: a mögöttünk hagyott idényben a későbbi győztes Real Madrid ellen kétgólos előnyben is voltak a párizsiak, mégis kiestek a nyolcaddöntőben. Az argentint mindezek után a bajnoki cím sem mentette meg. 84 meccsen irányította a csapatot, ezek közül 56-ot megnyert a PSG, 13-szor döntetlent játszott és 15-ször kikapott.

Mivel egy év még hátra volt a szerződéséből, a L’Equipe szerint ő és a stábja 10 millió eurós végkielégítést kapnak a PSG-től. 

A francia sajtó azt is tudni véli, hogy hamarosan bejelentik az utódját is, aki Christophe Galtier lehet. És valóban, csak pár órát kellett erre várni, kora délután sajtótájékoztatót tartott a PSG, melyen közölték, hogy a Lille-t 2021-ben bajnoki címig vezető 55 éves szakember veszi át az irányítást. Galtier korábban a Saint-Étienne-t vezette nyolc éven át, 2017 és 2021 között Lille-ben dolgozott, majd a bajnoki cím után némi meglepetésre a Nizzához igazolt, amellyel az ötödik helyen zárt az élvonalban.

Kapcsolódó
„Még nem találták meg az ellenszert, amivel leszokhatnánk” – otthagyta a bajnokot, hogy a Nizzát futtassa fel
Christophe Galtier nevét tavaly még kevesen ismerték, a Lille-lel elért bajnoki cím óta viszont a legjobb francia futballedzők egyikeként jegyzik. A szakember most a Cote d’Azurön nyit új fejezetet.

A párizsiaknál egyébként nagy átalakulások vannak, ugyanis miután sikerült meggyőzni Kylian Mbappét a maradásról, egyből távozott a sportigazgató, Leonardo. Luis Campos érkezett aztán tanácsadói szerepkörbe.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik