Nemzetközi foci

Sorra jelenti be új igazolásait az Internazionale

inter.it
inter.it

Az Internazionale labdarúgócsapata egymás után jelenti be újabb és újabb szerzeményeit.

Kapcsolódó
Lukaku egy év után elhagyja a Chelsea-t, egy tetőn jelentette be érkezését az új csapata
97,5 millió fontért igazolta le őt a londoni csapat, de máris megváltak tőle, még ha ideiglenesen is.

A sort Romelu Lukaku nyitotta, akinek visszatérése június utolsó napján vált hivatalossá. Még aznap munkába állt a belga csatár, ugyanis az Inter még egy játékost szerződtetett csütörtökön Kristjan Asllani személyében. Az Empolitól igazolt 20 éves középpályást Lukaku méltatta, elmondta róla, hogy nagyon érett gondolkodású futballistának tartja.

Itt még azonban nem volt vége az erősítéseknek, pénteken André Onana kapus is befutott, majd szombaton az AS Romától szerződése végével távozó Henrih Mhitarjanról is kiderült, hogy kék-feketében folytatja.

Olvasói sztorik