Nemzetközi foci

Legendás csöndes kapitányát siratja a német futball

HEINRICH SANDEN / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
HEINRICH SANDEN / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Szombaton elhunyt Kelet-Németország történetének egyik legjobb futballistája, Bernd Bransch.

A ballábas hátvéd egész pályafutása során csak két klubban játszott, sőt 1962 és 1973 között csak egy szezonban nem az SC Chemie Hallét erősítette. A Carl-Zeiss Jena ugyanis az 1973-74-es szezonban szerződtette és kupát is nyert a csapattal, ez volt Bransch egyetlen klubtrófeája.

Nem csak a később Hallescher FC-ben lett azonban legenda, az NDK csapatának meghatározó tagja volt. A válogatott tagjaként 77 mérkőzésen szerepelt, majd csapatkapitánya is lett a nemzeti együttesnek. Az egyik leghíresebb kép róla, amikor az NSZK elleni mérkőzésen kezet fog Franz Beckenbauerrel. Ez az 1974-es világbajnoki mérkőzés volt a történelem egyetlen olyan találkozója, ahol a két német csapat egymás ellen játszott.

Egyik legnagyobb eredménye, hogy 1972-ben bronzéremig vezette a válogatottat, majd négy évvel később Montrealban az aranyérem is összejött. Halálát egész Németországban megkönnyezték, a csendes kapitány becenévre hallgató legenda szombaton 77 éves korában hunyt el.

Bransch rövid időn belül a harmadik NDK-s ikon, aki meghalt, az olimpiai aranyérmes csapatból Hans-Jürgen Dörner és Joachim Streich is a közelmúltban hunyt el.

Olvasói sztorik