Nemzetközi foci

A cserekapus rendhagyó táncával zavarta meg az ellenfél tizenegyesrúgóit a vb-pótselejtezőn

Mustafa ABUMUNES / AFP
Mustafa ABUMUNES / AFP

Ausztrália szerezte meg az utolsó előtti kiadó helyet a katari világbajnokságra, miután hétfőn este legyőzte Perut. A rendes játékidő, de még a hosszabbítás sem hozott gólt, végül a tizenegyesek döntöttek.

A meccs kapcsán nem lehet szó nélkül elmenni Andrew Redmayne produkciója mellett.

A 33 éves kapust a büntetőpárbajra cserélte be Graham Arnold, Redmayne pedig a gólvonalon táncolva próbálta megzavarni a perui lövőket. Luis Advincula a harmadik párban a kapufára rúgta a saját próbálkozását, majd Alex Valera kísérletét már Redmayne hárította, és mivel az ő csapattársai közül csak egy játékos hibázott, így Ausztrália megnyerte a szétlövést és kijutott a vébére.

Nem vagyok hős. Ugyanannyira vettem ki a részem ebből a sikerből, mint mindenki más, és nemcsak a kezdő tizenegyre gondolok, hanem azokra is, akik a padon ültek

idézi a Guardian a kapust.

Az ausztrál szövetségi kapitány, Arnold pedig azt mondta, hogy ezzel a húzással össze akarta zavarni a peruiakat. De annyira titokban tartotta a tervét, hogy saját csapata és Redmayne sem tudott arról, hogy mire készül.

Ausztrália története során hatodik alkalommal vehet részt a vébén és az egymást követő ötödik tornáján lesz ott. Eddigi legjobb eredményeként 2006-ban nyolcaddöntőbe jutott, ott 1-0-ra kapott ki a későbbi győztes Olaszországtól.

Kapcsolódó
Négy forduló után is nyeretlenek a világbajnok franciák
Dánia simán verte az osztrákokat hazai pályán.

A válogatott a katari világbajnokságon a D csoportba került Franciaország, Dánia és Tunézia mellé, első mérkőzésén november 22-én magyar idő szerint 21 órától a címvédő franciákkal találkozik.

Az utolsó kiadó hely sorsa kedden, a Costa Rica – Új-Zéland mérkőzésen dől el.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik