Nemzetközi foci bajnokok ligája

„Szerencse, hogy senki sem halt meg” – az UEFA-elnök lemondását követeli egy brit lap

Tolga Akmen / AFP
Tolga Akmen / AFP
Éles támadást intézett az Európai Labdarúgó Szövetség elnöke és biztonsági vezetője ellen Martin Samuel, a Daily Mail újságírója, aki szerint Aleksander Ceferinnek és barátjának, Zeljko Pavlicának azonnal le kellene mondania.

A szakíró a brit lapban azt állított, Zeljko Pavlica teljesen alkalmatlan a feladatára, mert 14 hónapos munkája során eddig három döntő is hozzá tartozott, és csak őrült nagy szerencse, hogy senki sem halt meg.

Kapcsolódó
„A múltban rendbontások és erőszakos cselekmények elkövetői voltak a magyar drukkerek"
Kiemelt rendőri kíséretet kapnak a magyar szurkolók Olaszországban.
  • A tavalyi, londoni Európa-bajnoki döntő előtt az angol szurkolók egy csoportja áttörte a biztonságiakból álló falat és a stadionba rohant. A mérkőzésen is akadt incidens, mert egy személy a pályára rohant, a lefújás után pedig egymást és az olasz drukkereket is verték az angol huligánok. A rendőrök közül 19-en megsérültek, és az eset kapcsán 49 embert vettek őrizetbe.
  • Az idei, május 18-i Európa Liga-döntővel kapcsolatban a Rangers és a Frankfurt is panasszal élt, mert a sevillai mérkőzésen a rekkenő hőség ellenére a stadionban mindenkitől elvették a folyadékot, ugyanakkor a helyszínen nem állt rendelkezésre megfelelő mennyiségű étel és ital – szerencsére a hiányosság nem torkollott tragédiába.
  • Ezek után jött a május 28-i, párizsi Bajnokok Ligája-finálé a Real Madrid és a Liverpool között, amely 36 perces csúszással kezdődött, a stadionnál ugyanis botrányos jelenetek zajlottak le, sokan jegy nélkül vagy hamis jeggyel próbáltak bejutni, a rendőrség pedig könnygázt vetett be.

„Pavlica alkalmatlan a feladatára. Inkompetens, aki történetesen közeli barátja és honfitársa Aleksander Ceferinnek, az UEFA elnökének” – írta a Daily Mail, megemlítve, hogy Ceferin regnálása óta meglepő módon előretörtek a szlovének.

No nem a futballtudásban: a 2016–2017-es szezon, Ceferin első teljes éve óta 12 nemzetből neveztek játékvezetőket az UEFA legfontosabb klubsorozatainak döntőibe. De a Premier League-ből, se Belgiumból vagy Portugáliából nem akadt bíró, Németországból és Spanyolországból is csupán egy-egy, míg Szlovéniából három.

2017-ben Damir Skomina fújta a Manchester United-Ajax, idén Slavko Vincic a Frankfurt-Rangers EL-finálét, míg a 2019-es Liverpool-Tottenham Bajnokok Ligája-döntőn ugyancsak Skomina tevékenykedett.

Le kellene mondania Pavlicának és Ceferinnek is. Szerencse, hogy senki sem halt meg

– olvasható.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik