Nemzetközi foci

Hét évet várt rá, hogy újra a portugál válogatottban játsszon, fontos góllal tette emlékezetessé

CRISTINA QUICLER / AFP
CRISTINA QUICLER / AFP

Sorozatban ötödször játszott egymással döntetlent a spanyol és a portugál válogatott, ezúttal a Nemzetek Ligájában végeztek 1-1-re.

A Milan bajnoki címében főszerepet játszó Leaóé volt az első nagy lehetőség, Guerreiro passza után 11-12 méterről lőtt a kapu fölé. A spanyoloknál Morata már pontosabban célzott, a hazai kontra Joao Cancelo luftja után indult, majd Gavi és Sarabia előkészítése után Morata volt a befejezőember.

Gyorsan jöhetett volna a második hazai gól, de Soler lövését Diogo Costa bravúrral, lábbal védte, a kipattanót pedig fölé vágta a Valencia játékosa. A 33. percben André Silva lehetett nagyon csalódott, Unai Simon ugyanis nagyon rosszul mozdult ki a kapujából, a Lipcse csatára azonban nem élt a kecsegtető lehetőséggel.

Az elsőhöz hasonlóan a második félidő is Leao-helyzettel kezdődött, a lövőcsellel Llorentét sikerült ugyan elküldeni, de Unai Simon nagy védéssel tartotta az 1-0-t. A Leao helyére érkező Ricardo Horta aztán tett róla, hogy változzon az állás, Cancelo beadásánál mindenki elaludt – kivéve a Braga támadóját, aki egyenlített.

A 27 éves Horta 2014-ben volt először válogatott, majd 7 évet és 9 hónapot várt arra, hogy ismét felhúzhassa a portugál mezt, és ezt góllal tette emlékezetessé.

A spanyoloknak még volt egy óriási ziccerük, Jordi Alba azonban az üres kapu mellé fejelt.

Eredmények, Nemzetek Ligája, 1. forduló:

A divízió:
2. csoport:
Spanyolország – Portugália 1-1 (1-0)
Csehország – Svájc 2-1 (1-1)

 

B divízió:
2. csoport:
Izrael – Izland 2-2 (1-1)

 

4. csoport:
Szlovénia – Svédország 0-2 (0-1)
Szerbia – Norvégia 0-1 (0-1)

 

C divízió:
2. csoport:
Észak-Írország – Görögország 0-1 (0-1)
Ciprus – Koszovó 0-2 (0-0)

 

4. csoport:
Grúzia – Gibraltár 4-0 (2-0)
Bulgária – Észak-Macedónia 1-1 (1-0)

 

D divízió:
2. csoport:
Észtország – San Marino 2-0 (2-0)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik