Nemzetközi foci

Leszakított tetőt sodort a szél a pályára a félbeszakadt focimeccsen

A kazah bajnokság 12. fordulójában játszott egymással szombaton az Ordabaszi és az Aksu, a hazai számára pedig álomszerűen indult a találkozó, mert már a 8. percben sikerült megszerezni a vezetést. Az időjárás azonban közbeszólt, a hatalmas szél és a közelben lévő villámok miatt a játékvezető az öltözőbe is rendelte a csapatokat.

És ilyen milyen jól tette.

A drukkerek ugyanis a lelátón maradtak, abban bíztak, hogy az időjárás jobbra fordul. Ez nem történt meg, így többen is kamerázni kezdték milyenek a körülmények a stadionban, amikor a szél egy szomszédos épület tetőszerkezetét fújta be a pályára.

A drukkerek egyből odarohantak, ahová a tető zuhant, és elkezdték kézzel eltávolítani az elemeket, hogy megnézzék, kell-e valakinek segíteni. Többen is a közelben voltak ugyanis, de a klub közleménye szerint senki sem sérült meg.

A találkozót természetesen nem folytatták, majd egy későbbi időpontban pótolják. Az Ordabaszi jelenleg a kilencedik helyen, egy ponttal előzi meg az Aksut.

Olvasói sztorik