Nemzetközi foci

Nagyon fájhat még Mourinhóéknak ez a zakó

Giuseppe Maffia / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Giuseppe Maffia / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Fontos meccset veszített el hétfőn este az AS Roma: José Mourinho Konferencia Liga-döntőbe jutott csapata 2-0-ás vereséget szenvedett a Fiorentina ellen. A firenzeiek egy korai büntetővel szereztek vezetést, majd Bonaventura a 11. percben megduplázta az előnyt. A vendégek nem tudtak túl sok helyzetet kidolgozni, mindössze hét lövéssel próbálkoztak, abból is csak egy talált kaput, 0,47 xG-nek (kalkulálható gólok száma a helyzetek alapján) jutottak.

A márkőzés nagy pillanata egy csere volt a hajrában: a 90. percben állt be Leonardo Spinazzola a vendégekhez.

A 29 éves játékos a nyári, Olaszország győzelmével véget ért Európa-bajnokság egyik legjobbja volt, ám a belgák elleni negyeddöntőben Achilles-ínszakadást szenvedett. Most tért vissza a pályára.

Kapcsolódó
Van, aki bundát sejt a csoda mögött, de a bolondnak vélt edzőnek végül igaza lett
Bejárta a világsajtót a Bristol Rovers Scunthorpe felett aratott 7-0-s győzelme, ígya hazaiak az utolsó fordulóban kivívták a feljutást az angol harmadik vonalba úgy, hogy előtte egyetlen percig sem álltak magasabb osztályt érő helyen.

A Fiorentina két fordulóval a bajnoki szezon vége előtt pontszámban utolérte a hatodik helyen álló AS Romát és az Atalantát is. A hármas közül a bergamóiak helyzete a legrosszabb: a két rivális elleni mind a négy mérkőzését elveszítették ugyanis. A Fiorentina és a Roma ugyanakkor egálra áll, a fővárosiaknak kedvezne azonban az egymás közti gólkülönbség, ha ez a hármas holtverseny maradna a végén is.

Az ötödik és a hatodik hely Európa Liga-csoportkört, a hetedik már csak Konferencia Liga-selejtező rájátszást ér.

Serie A, 36. forduló

Fiorentina-AS Roma 2-0 (2-0)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik