Nemzetközi foci

Meghalt a Sturm Graz legendás edzője, az Eb-ezüstérmes Ivica Osim

Elvis BARUKCIC / AFP
Elvis BARUKCIC / AFP

Gyászol a bosnyák és az osztrák futball, öt nappal 81. születésnapja előtt meghalt Ivica Osim Európa-bajnoki ezüstérmes labdarúgó, a jugoszláv válogatott és a Sturm Graz egykori edzője.

Osim 1941. május 6-án született, profi karrierjét a szarajevói Zeljeznicarban kezdte, később futballozott a francia Strasbourg, a Sedan és a Valenciennes csapataiban is.

A jugoszláv válogatottban 16 mérkőzésen 8 gólt szerzett, tagja volt az 1964-es olimpiai 6., és az 1968-as Európa-bajnoki ezüstérmes csapatnak.

Edzőként ugyancsak a Zeljeznicarban mutatkozott be, ő ült a kispadon a Videoton legendás, 1984-85-ös UEFA-kupa-menetelésekor is, amikor csapata az elődöntőben maradt alul a fehérváriakkal szemben.

1986 és 1992 között a jugoszláv válogatottat irányította, amellyel 1990-ben világbajnoki negyeddöntőt vívhatott.

Ausztriában új világot nyitott a Sturm előtt, hiszen a graziak a vezetésével szerezték meg első bajnoki címüket (1998), amelyet egy évvel később sikeresen meg is védtek. A csapat három kupagyőzelmet (1996, 1997, 1999) is ünnepelhetett és három pazar idényt produkált a Bajnokok Ligájában (1998, 1999, 2000). A mai napig a Sturm az egyetlen osztrák klub, amely BL-csoportgyőztesként jutott tovább a következő körbe a 2000-2001-es idényben.

2003 és 2006 között a JEF United Csiba csapatát edzette, 2006-ban pedig japán szövetségi kapitánya lett.

2007 novemberében az otthonában kapott szélütést ez jelentette pályafutása végét.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik