Nemzetközi foci bajnokok ligája

Karim Benzema BL-rekordot állított föl és Puskás Ferencék klubtörténeti magasságába ért

Joe Prior/Visionhaus via Getty Images
Joe Prior/Visionhaus via Getty Images

A Manchester City kedden 4-3-ra legyőzte a Real Madridot a Bajnokok Ligája elődöntőjében.

Kapcsolódó
Csúcsfoci a javából: hétgólos meccsen kapott ki a Real Madrid
Elképesztő játékot hozott a spanyol és az angol bajnoki listavezető csatája.

Ugyan főleg az angolokról szólt a mérkőzés, a vendégektől Karim Benzema is remekelt a mérkőzésen. A francia csatár lőtte a spanyol csapat első és utolsó gólját és mivel a Chelsea-nek mesterhármast lőtt, az egyenes kieséses szakaszban már öt gólnál jár idegenben. Az Opta szerint erre még senki sem volt képes a BL-ben.

Az egész szezonban brutális, amit a francia művel, ugyanis a Manchesterben lőtt duplájával már 41 gólt lőtt. A Real Madrid történetében ő az ötödik, aki legalább negyven gólt lőtt egy idényben Cristiano Ronaldo, Puskás Ferenc, Alfredo Di Stéfano és Hugo Sánchez után.

Egyébként hét góllal az elődöntő is beállított egy csúcsot, mert ennél több találat még egy elődöntős meccsen sem esett. 2018-ban a Liverpool verte 5-2-re az AS Romát, míg 1995-ben az Ajax ugyancsak 5-2-re nyert a Bayern München ellen.

Olvasói sztorik