Nemzetközi foci

Eszelős londoni rangadón verte az Arsenal a Chelsea-t

James Williamson - AMA/Getty Images
James Williamson - AMA/Getty Images

Hihetetlen és fordulatokban gazdag mérkőzést hozott a Chelsea-Arsenal rangadó, amelyen úgy született hat gól, hogy a kapusok egy védést sem tudtak bemutatni. A három pontot végül a vendégek szerezték meg, miután 4-2-re nyertek.

A Chelsea kezdett jobban, ám Christensen óriásit hibázott a 13. percben, minek következtében Nketiah törhetett egyedül a kapura, és meg is szerezte a vezetést az Arsenalnak. A vendégek gólszerzője aztán nem sokkal később bakizott, leszerelte ők Loftus-Cheek, majd Wernerhez passzolt, akinek a megpattanó lövése kifogott kapuson – a sokat szidott négy játékos a legutóbbi négy meccsén négyszer volt eredményes.

Kapcsolódó
Szoboszlai cseréje fejelte döntőbe a Lipcsét
Négy magyar válogatott futballista is pályára lépett a Leipzig-Union Berlin elődöntőn, hárman ráadásul kezdőként.

Az Arsenal nem omlott össze a gyors egyenlítés után, mégis a Chelsea volt, amely nagy helyzetbe került, de Xhakáéknak sikerült menteniük. Sőt, a svájci középpályás úgy lódult meg, hogy a saját tizenhatosa előtt osztott ki egy kötényt, majd a kontra végén Smith Rowe lőtte ki az alsó sarkot. Az egyenlítésre megint nem kellett sokat várni, ismét a tizenhatosa közelében veszített labdát az Arsenal, majd Mount centerezésére Azpilicueta érkezett jó ütemben.

A Chelsea védelmére rá sem lehetett ismerni ezen az estén, csak az volt a kérdés, mikor kap ismét gólt. Az 57. percben jött el ez a pillanat, amikor egy labdaeladással hozta magát kellemetlen helyzetbe a hazai csapat, amit még meg lehetett volna oldani, de kétszer sem sikerült felszabadítani Nketiah elől, aki így közelről ismét az Arsenalnak szerzett vezetést.
Az ötödik kaput eltaláló lövésből az ötödik gól született a meccsen.

A Chelsea mezőnyfölénye innentől kezdve abból állt, hogy járatta a labdát szemben az Arsenal-védelemmel, miközben a vendégek próbáltak minden kontralehetőségre lecsapni – ám a kapu előtt sorra jöttek a hibák és a rossz passzok. A végén az Arsenal egy büntetővel lezárta a meccset, a 4-2-es győzelmével pedig pontszámban beérte a negyedik helyen álló Tottenhamet.

Közben a Manchester City visszavette a kedden a Manchester Unitedet 4-0-ra kiütő Liverpooltól, miután 3-0-ra legyőzte idegenben a Brightont. A Newcastle is fontos győzelmet aratott, a Crystal Palace elleni 1-0-val a csapat már a 11.

Premier League

A 18. fordulóból elhalasztott mérkőzés:
Everton-Leicester City 1-1 (0-1)

A 25. fordulóból elhalasztott mérkőzés:
Chelsea-Arsenal 2-4 (2-2)

A 30. fordulóból elhalasztott mérkőzés:
Newcastle United-Crystal Palace 1-0 (1-0)
Manchester City-Brighton 3-0 (0-0)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik