Nemzetközi foci bajnokok ligája

Guardiolát sokkolta játékosa váratlan bejelentése

Adrian DENNIS / AFP
Adrian DENNIS / AFP

Elég váratlan helyzetbe került Pep Guardiola, a Manchester City labdarúgócsapatának edzője, aki a keddi sajtótájékoztatón újságíróktól tudta meg, hogy egyik játékosa, a brazil Fernandinho a szezon végén nem hosszabbítja meg lejáró szerződését, és távozik.

A 36 éves brazil középpályás ezt kedden jelentette be a csapat szerdai, Bajnokok Ligája-negyeddöntője előtt. Fernandinho döntése okaként az angol bajnoki címvédőnél eltöltött kilenc idény mellett a három szezonnal ezelőtti pozícióváltását, és az abból adódó kevesebb játékpercet nevezte meg.

Ebben a szezonban összesen 23 tétmeccsen lépett pályára, és ő úgy fogalmazott, ennél többet szeretne játszani és hazatér Brazíliába.

Később a Twitteren is üzent.

100 százalékig őszintén és spontán válaszoltam a kérdésre. De aki ismer, az tudja, hogy mit jelent számomra a Manchester City és a csapatkapitányi feladat.

Amikor a sajtótájékoztatón Guardiolának szegezték a kérdést, a katalán szakember azt mondta, fogalma sem volt csapatkapitánya döntéséről, de a játékosok mindent megtesznek azért, hogy méltó módon búcsúztassák.

„Ó. Nem tudtam…” – álmélkodott Guardiola. „Nagyon fontos ember a számomra, beszélni fogok vele. Lehet, hogy a sportigazgató Txiki Begiristain tudta, de nem mondta el nekem. Ez nagy meglepetés! Szerdán érte is játszani fogunk, hogy a lehető legjobb búcsút adjuk neki, mondjuk egy Bajnokok Ligája-elődöntővel, majd -döntővel.”

A játékos 2013-ban a Sahtar Donyecktől szerződött Angliába, a Cityben 373 alkalommal szerepelt, négy bajnokságot és hat Ligakupát nyert. Tavaly nyáron egyéves szerződéshosszabbítást írt alá.

Az angol bajnokságban címvédő és éllovas City szerdán 1-0-s előnyből várja BL-visszavágóját az Atlético Madrid otthonában.

Olvasói sztorik