Nemzetközi foci

„Nem ez az igazi Oroszország, ez Putyin” – Szerhij Rebrov a szezon után csatlakozik a háborúhoz

alainclub.ae
alainclub.ae

Szerhij Rebrov hazatér, hogy Oroszország ellen harcoljon, írja az Independent.

Kapcsolódó
Döntött a FIFA az orosz válogatottról és klubcsapatokról
Közben a korábbi három ország után Anglia is bejelentette, hogy nem akar meccset játszani az oroszokkal.

A Ferencvárossal háromszor magyar bajnoki címet nyerő ukrán edzőnek két mérkőzésen kell még az al-Aint irányítania, de ezután hazatér, árulta el egy ír újságírónak.

„Nagyon büszke vagyok az emberekre, akik harcolnak, mert az igazság a mi oldalunkon áll, de szabadságáért küzdenünk kell. Mindenki az urcára vonul és közösen száll csatába, mert ez a feladatunk.

Még a csapatomnál van a helyem, de amint vége a szezonnak, hazatérek és harcolok. Magam is fegyvert ragadok. Túl fogjuk élni, győzni fogunk! Putyint nem érdeklik a kompromisszumok, csak az, hogy elfoglalja az országot. A végsőkig harcolunk ellene”

– idézi Rebrovot az Independent.

Az ukrán fociedző felidézte azt is, hogy a két nemzet között régóta nagy konfliktus van, amiben ő is érintett. Rebrov Horlivkában született, amely a Szovjetunió része volt, majd előbb ukrán kézre került, 2014 óta viszont a Donyecki Népköztársaság része lett.

„A szüleim Kijevben élnek, de már öregek, ezért nem tudtak elmenekülni. Három napja a föld alatt élnek, egy pincében. Ott van Kharkiv is, amelynek lakosai már egy hete a föld alá menekültek, pedig egy csendes, nyugodt egyetemi város volt, mostanra viszont lerombolták. Olyan régóta nem láthattuk a nagyszüleim otthonát sem… De nem csak ezekért a területekért küzdünk, hanem egész Ukrajnáért!”

Szerhij Rebrov a beszélgetés során fontosnak tartotta leszögezni, hogy nem az orosz emberekre haragszik, mert nem ők tehetnek a háborúról. A Fradi korábbi vezetőedzője egyértelműen Vlagyimir Putyin elnök hatalomvágyának tartja a háborút, amelyet megtévesztő propagandával támasztott alá hazájában.

„Az orosz propaganda elképesztő, azzal akarják magyarázni, amit tesznek, hogy ők mentenek meg minket.

Tudom, hogy nem ez az igazi Oroszország, csak egy ember, aki el akarja pusztítani a szomszédját. Ez Putyin. A probléma, hogy a propaganda miatt nehezen változik az oroszok véleménye. 

Az ukránok dönthetik csak el, mi legyen országunk sorsa, egyszerűen nem értem, miért mondja Putyin, hogy meg akarja védeni az embereket. Hazugság, teljes hazugság!”

Kapcsolódó
Szergej Rebrov: Oroszország, mit csinálsz? Térj észhez!
A Fradi korábbi edzőjét felháborítja az oroszok inváziója.

Eközben persze tart még az Egyesült Arab Emírségek élvonalbeli bajnoksága, amelyet négy ponttal vezet az al-Ain. Rebrovnak az a munkája, hogy erre koncentráljon, de nincs könnyű dolga.

„Amikor kitört a háború, elmondtam a játékosaimnak, hogy szükségem lesz a támogatásukra. Megértették, hogy nehéz nekem a futballra koncentrálni. Rengeteg időt töltök azzaé, hogy a szeretteimmel telefonálok.

A sajtótájékoztatókon mindig van nálam egy ukrán zászló és elmondom, mi történik, mert az embereknek tudniuk kell, mi az igazság. Külföldön élő ukránként ez a kötelességem.”

Zárásképp azt is elárulta Rebrov, hogy nagyon sokat jelentett, hogy az orosz klubok külföldi edzői távoztak, valamint az is, hogy példás összefogással álltak ki Ukrajna mellett az európai szövetségek és vezetők.

Kapcsolódó

„A futballisták népszerű emberek, ezért ha valami jelentős dolgot tesznek, az mindig segít felhívni a figyelmet. Örültem neki, hogy többen is reagáltak, egész Európa hamar a segítségünkre sietett. Nagyon sokat jelent nekünk, hogy mindenki megnyitotta határait előttünk, kaptunk pénzt, fegyvereket, így azt érezzük, hogy nem vagyunk egyedül ebben a harcban.”

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik