Nemzetközi foci

Öngyilkosságot kísérelt meg a fehérváriak egykori kapusa

FABRICE COFFRINI / AFP
FABRICE COFFRINI / AFP

Tragikus hírt tett közzé a szerb sajtó, a Telegraf értesülése szerint ugyanis öngyilkosságot kísérelt meg Mladen Bozovic, a Videoton egykori, 42-szeres montenegrói válogatott kapusa.

A szerb lap azt írta, állítólag kétszer mellkason, egyszer pedig combon lőtte magát, állapota súlyos.

Ugyanakkor a sportoló családja szerint nem igaz, hogy az állapota válságos lenne.

„Mladen jelenlegi állapota miatti aggodalom teljes megértésével kérjük, hogy tartsák tiszteletben a magánéletet ezekben a korántsem könnyű pillanatokban, hogy családunkkal együtt megpróbálhassunk felülkerekedni a nehéz helyzeten” – idézte a közleményt a helyi Blic.

A család szerint Bozovic megfelelő orvosi ellátásban részesül, és nincs veszélyben.

Kérnénk, hogy ne írják azt, hogy állapota válságos, mert ez az információ nem pontos, és óriási nyomást és szomorúságot okoz a családnak.

Bozovic a pályafutása során megfordult többek között a szerb Partizan és az orosz Tom Tomszk csapataiban, Székesfehérváron 2010 és 2013 között szerepelt, összesen 97 mérkőzésen védett, és 2011-ben bajnoki címet ünnepelhetett.

Jelenleg a montenegrói Zeta csapatának igazolt játékosa, a 2021-22-es idényben öt bajnokin védett.

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Olvasói sztorik