Ulrik Pedersen/NurPhoto via Getty Images
Nemzetközi foci sport

Hátvéd lesz a Barcelona első nyári érkezője

Az FC Barcelona ajánlatát fogadja el Andreas Christensen, közölte az átigazolási guru, Fabrizio Romano.

A Chelsea dán hátvédjének június 30-ig él a szerződése és bár kapott új ajánlatot, közben befutott egy megkeresés a Barcától is. A katalán sztárcsapat nehéz anyagi helyzete miatt folyamatosan figyeli azokat a játékosokat, akik nyáron szabadon igazolhatóvá válnak, mivel kevés pénz maradt az erősítésekre. Így került szóba Christensen is, aki végül rábólintott a transzferre és 2027-ig ír alá, amint mindenben megállapodott szóban a Barcelona vezetőivel.

Érdekesség, hogy a 25 éves védő mellett a csapattársa, César Azpilicueta is a katalánoknál köthet ki a nyáron.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.