Giuseppe Maffia / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Nemzetközi foci sport

Mourinho Romája mindig az Atalanta kárára mutatja meg, hogy tud rangadót nyerni

A Roma 1-0-ra győzött az Atalanta ellen a Serie A 28. fordulójában.

José Mourinho Romájának eddig nem ment a rangadókon az idényben, hiszen a Milantól, az Intertől és a Juventustól is oda-vissza kikapott, a Napoli ellen pedig egy 0-0-s döntetlenre futotta.

Az Atalantát viszont decemberben 4-1-re verte Bergamóban, és most hazai pályán is legyőzte. A meccs egyetlen gólja egy pazar kontra végén született: Karsdorp ívelte fel a labdát Zaniolónak, ő letette Abrahamnek, az angol csatár pedig becsapta Musso kapust.

A győzelemmel a Roma beérte az Atalantát, mindkét csapatnak 47-47 pontja van, de a bergamóiak egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak. A Roma most három pontra van a BL-t érő negyedik helyet elfoglaló Juventus ellen, amely vasárnap a Speziát fogadja.

Mourinho csapata hét forduló óta veretlen, az Atalanta viszont behúzta a kéziféket, és legutóbbi hét bajnokijából négyszer gólt sem szerzett.

Serie A, 28. forduló:

AS Roma – Atalanta 1-0 (1-0)
gól: Abraham (32.)
piros lap: Mhitarjan (90+6.), illetve De Roon (90+4.)

 

Udinese – Sampdoria 2-1 (2-1)
gól: Deulofeu (3.), Udogie (12.), illetve Caputo (13.)

 

Cagliari – Lazio 0-3 (0-2)
gól: Immobile (19., 11-esből), Luis Alberto (42.), Felipe Anderson (62.)
piros lap: Marusic (89., Lazio)

 

vasárnap játsszák:
Genoa – Empoli 12.30
Bologna – Torino 15.00
Fiorentina – Hellas Verona 15.00
Venezia – Sassuolo 15.00
Juventus – Spezia 18.00
Napoli – AC Milan 20.45

 

A tabella:
1. Internazionale 27 60-22 58 pont
2. Napoli 27 49-19 57
3. AC Milan 27 53-29 57
4. Juventus 27 41-25 50
5. Atalanta 27 50-31 47
6. AS Roma 28 46-34 47
7. Lazio 28 57-42 46
8. Fiorentina 26 45-36 42
9. Hellas Verona 27 52-43 40
10. Sassuolo 27 45-45 36
11. Torino FC 26 33-28 33
12. Bologna 26 32-42 32
13. Empoli 27 40-53 31
14. Udinese 26 34-43 29
15. Sampdoria 28 36-48 26
16. Spezia 27 28-49 26
17. Cagliari 28 28-51 25
18. Venezia FC 26 24-47 22
19. Genoa 27 22-47 17
20. Salernitana 26 20-61 15

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.