Nemzetközi foci

Ezekre az eredményekre egyik milánói csapat sem lehet büszke

Fabrizio Carabelli / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Fabrizio Carabelli / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Két döntetlennel kezdődött az olasz labdarúgó-bajnokság 27. fordulója: pénteken a listavezető AC Milan hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott az Udinesével, míg a címvédő Internazionale 0-0-t ért el az utolsó előtti Genoa vendégeként.

Kapcsolódó
Szergej Rebrov: Oroszország, mit csinálsz? Térj észhez!
A Fradi korábbi edzőjét felháborítja az oroszok inváziója.

A Milan a 22. percben a portugál Rafael Leao révén szerzett vezetést, de a 66. percben a csereként beállt Destiny Udogie egyenlíteni tudott. Az Udinese a megszerzett ponttal a 16.-ról a 14. helyre jött előre a tabellán, míg a Milan öt mérkőzés óta veretlen, de ezeken harmadszor játszott döntetlent.

Az Inter hiába futballozott óriási fölényben, alakított ki számtalan helyzetet és végzett el sarokrúgásokat futószalagon, képtelen volt a hazaiak kapujába találni, akik végig fegyelmezetten és kevés hibával védekeztek, írta az MTI.

A Genoa a bajnokságban egy győzelem és 12 vereség mellett a 14. döntetlenjét érte el, sorozatban az ötödiket. Utóbbiakon harmadszor nem született gól.

Serie A, 27. forduló

Genoa – Internazionale 0-0

 

AC Milan – Udinese 1-1 (1-0)
gól: Leao (29.), illetve Udogie (66.)

Olvasói sztorik