Jonathan NACKSTRAND / AFP
Nemzetközi foci sport

Összekülönbözött a kapitánnyal, lemondta a válogatottságot a Chelsea BL-győztes játékosa

A Bajnokok Ligája-győztes Hakim Ziyech akkor sem tervezi visszatérését a marokkói labdarúgó-válogatottba, ha az együttes kijut a november-decemberi katari világbajnokságra. A Chelsea légiósa kedden újságíróknak kijelentette, ebben a kérdésben végleges a döntése, nem szerepel a nemzeti együttesben.

Arra koncentrálok, amit a klubommal csinálok

– mondta, majd utalt arra, hogy Vahid Halilhodzic szövetségi kapitány döntött ebben a kérdésben, amit tiszteletben kell tartani még akkor is, ha szerinte a szakember indoklása nem felel meg a valóságnak. „Számomra ez teljesen világos, ezért nem térek vissza a válogatottba” – nyilatkozta.

A 28 éves Ziyech Hollandiában született, és szerepelt szülőhazája korosztályos válogatottjaiban, de felnőttként már a marokkóiakat választotta, akiknél 2015 óta 40 mérkőzésen 17 gólt szerzett.

Kapcsolódó
93. perces bombagóllal jutott tovább az Újpest a kupában
A meccs utolsó lehetőségéből harcolta ki a továbbjutást a címvédő.

Halilhodzic tavaly szeptember elején fegyelmi okokra hivatkozva mellőzte őt a válogatottnál, amelynek azóta már 15 mérkőzése volt. Állítása szerint Ziyech június közepén, amikor két felkészülési összecsapást játszottak, válogatott futballistához méltatlanul viselkedett: késett, nem volt hajlandó dolgozni, majd arra hivatkozva nem akart leülni a kispadra, hogy nincs megfelelő fizikai állapotban. Pedig az orvosi stáb megvizsgálta, és játékra alkalmasnak találta.

Halilhodzic a kameruni Afrika Kupára sem válogatta be – Marokkó másfél héttel ezelőtt a negyeddöntőben búcsúzott –, és nyilatkozataiban közvetetten már utalt arra, hogy a továbbiakban sem számít Ziyechre.

A szélső így március végén sem lesz ott a csapatban a vb-részvételről döntő, Kongói DK ellen selejtezős párharcban.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.