Nemzetközi foci

Súlyos betegség miatt nem edzhet a Bayern válogatott játékosa

Christof STACHE / AFP
Christof STACHE / AFP

Enyhe szívizomgyulladása miatt pár hétig nem is edzhet Alphonso Davies, a Bayern München kanadai labdarúgója.

Kapcsolódó
Azt ígérték, megváltják a sportmédiát, de őket zabálták fel félmilliárd dollárért
The Athletic tulajdonosai – akik a hagyományos média „kivéreztetésének” szándékával indítottak – eladják a sokak által a sportújságírás jövőjének tartott oldalt. Méghozzá a New York Timesnak. De miért?

Julian Nagelsmann, a bajorok edzője szerint a koronavírus-fertőzésen átesett játékosok csütörtöki felülvizsgálatakor derült fény a 30-szoros válogatott védő egészségi problémájára.

„Phonzie-val az a helyzet, az utóvizsgálat során, amelyet minden koronafertőzött játékos esetében elvégzünk szívizomgyulladásra utaló jeleket találtunk. Ez azt jelenti, hogy rá a következő hetekben nem számíthatunk.

Az ultrahang alapján a helyzet nem olyan drámai, de vannak jelei, a gyógyuláshoz idő kell

– nyilatkozta a szakember.

Davies a szezonban 16 Bundesliga-mérkőzésen lépett pályára és négy gólpasszt adott.

A koronavírus-fertőzés miatt megtizedelt Bayern München vereséggel kezdte az évet, múlt pénteken – amikor kilencen hiányoztak – 2-1-re kapott ki otthon a Borussia Mönchengladbachtól.

A Kicker azt írta, a korábban pozitív tesztet produkáló játékosok közül Dayot Upamecano, Tanguy Nianzou, Omar Richards és Leroy Sané is visszatért a keretbe, csakúgy, mint a kapus Manuel Neuer.

Mind az öt játékos gyógyulófélben van, de még nem állnak készen arra, hogy egész meccset játsszanak. Kivéve Neuert, mert egy kapus esetében más a terhelés, mint a mezőnyjátékosoknál. Legalább reméljük, hogy nem lesz folyamatos dolga és nem kell 50 védést bemutatnia

– mondta Nagelsmann.

A második helyezett Borussia Dortmundot hat ponttal megelőző bajor csapat szombat délután 15.30-tól Kölnben lép pályára.

Olvasói sztorik