GLYN KIRK / IKIMAGES / AFP
Nemzetközi foci sport

London egyik felén most biztos azt kívánják, bárcsak ne létezne a VAR

A Chelsea jutott elsőként az angol labdarúgó Ligakupa fináléjába, mivel az elődöntő szerdai visszavágóján 1-0-ra legyőzte vendégként a Tottenham Hotspurt, így összesítésben 3-0-ra nyerte meg a párharcot.

A Chelsea a német válogatott Antonio Rüdiger találatával szerezte meg a vezetést a 18. percben, a Spursnek pedig még az egyenlítés sem jött össze. Pedig Andre Marriner befújt két tizenegyest, valamint Harry Kane második félidőben gólt is szerzett, de a videobíró segítségével az első kettőnél a játékvezető megváltoztatta az ítéletét, a találatot pedig les miatt érvénytelenítették. Mindhárom döntés jogos volt.

A másik ágon a Liverpool és az Arsenal találkozik. Az első mérkőzést múlt csütörtökön rendezték volna, de a liverpooliak halasztást kértek, mert a csapat koronavírusos esetek és sérülések miatt, illetve azért, mert több játékos elutazott a Kamerunban zajló Afrika Kupára, erősen tartalékossá vált. A liga elfogadta a kérést, így a párharc első meccse csütörtökön lesz az Anfield Roadon, a visszavágó pedig január 20-án az Emirates Stadionban.

A döntőt február 27-én rendezik a Wembley Stadionban.

Kapcsolódó
Kétszer állt fel a padlóról a Barca, de a Real jutott kupadöntőbe
Xavi cseréi működtek, de a Barcelona így sem tudta megverni a Real Madridot a Spanyol Szuperkupa elődöntőjében.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.