Nemzetközi foci

Ilyen fordítást is régen látott a Serie A, őrült meccsen nyert a Juventus

Alberto PIZZOLI / AFP
Alberto PIZZOLI / AFP
Bár a 70. percben még az AS Roma vezetett két góllal, a Juventus őrült hajrával hét perc alatt fordított, és megnyerte a Serie A 21. fordulójának rangadóját.

Pedig semmi sem utalt arra, hogy egy lesz, hiszen az AS Roma már a 11. percben vezetést szerzett Abraham, aki a közelről fejelt a kapuba (1-0).

A 14. percben növelhette is volna az előnyt, de a labda hiába pattant rá De Ligt kezére, a játékvezető nem adott tizenegyest. Négy perc múlva még jobban bosszankodhattak a hazaiak, hiszen Dybala 17 méterről kiegyenlített (1-1).

A második félidőt ismét nagyszerűen kezdte a Roma, ezúttal Mkitarjan tüzelt 17 méterről, a labda De Sciglión megpattanva hullott a kapuba (2-1).

Sőt, az 53. percben Pellegrini 25 méterről bombagólt lőtt (3-1).

Amikor már azt hitte mindenki, ez a meccs megvan, váratlanul feltámadt a Juventus.

Kapcsolódó
Az örökifjú Ibrahimovic belökte az AC Milan szekerét
A vasárnap kora délutáni Venezia elleni olasz bajnokin a vendég Milán már a 2. percben megszerezte a vezetést, ki más, mint a 42.évét taposó svéd klasszis révén.

A 70. percben Locatellin fejese talált utat a hálóba (3-2).

Két perccel később Morata elől röviden szabadítottak fel a védők, a labda Kulusevski elé pattant, aki nem hibázott (3-3).

A 77. percben döbbent csend honolt a hazai szurkolóknál, Smalling nem tudott felszabadítani, De Sciglio pedig 10 méterről betalált (3-4).

A hajrában még jött a nagy sansz, ugyanis a VAR-szobában kiszúrtak egy kezezést: De Ligt második sárga lapja miatt kiállt, a Roma büntetőt kapott, de Pellegrini gyenge lövését a jobbra vetődő Szczesny kivédte!

A címvédő és listavezető Inter 2-1-re legyőzte a vendég Laziót. milánóiak november eleje óta szárnyalnak a Serie A-ban, melyben a legutóbbi nyolc meccsüket megnyerték. Legutóbb október 16-án kaptak ki, éppen a Lazio stadionjában.

Serie A, 21. forduló

Roma – Juventus 3-4 (1-1)
gól: Abraham (11.), Mhitarjan (48.), Lo. Pellegrini (53.), illetve Dybala (18.), Locatelli (70.), Kulusevski (72.), De Sciglio (77.)
piros lap: De Ligt (81., Juventus)

 

Internazionale – Lazio 2-1 (1-1)
gól: Bastoni (30.), Skriniar (67.), illetve Immobile (35.)

 

Verona – Salernitana 1-2 (1-0)
gól: Duric (29., 11-esből), illetve Lazovics (63.), Kasztanosz (70.)

 

Genoa – Spezia 0-1 (0-1)
gól: Bastoni (14.)

 

Napoli – Sampdoria 1-0 (1-0)
gól: Petagna (43.)

 

Udinese – Atalanta 2-6 (0-3)
gól: Djimsiti (59., öngól), Beto (88.), illetve Pasalic (17.), Muriel (22., 76.), Malinovszkij (43.), Maehle (89.), Pessina (90+2.)

 

Venezia – Milan 0-3 (0-1)
gól: Ibrahimovic (2.), Hernandez (48., 59., a másodikat 11-esből)
piros lap: Svoboda (58., Venezia)

 

Empoli – Sassuolo 1-5 (1-2)
gól: Henderson (16.), illetve Berardi (13., 11-esből), Raspadori (24., 71.), Scamacca (67., 90+2.)

Olvasói sztorik