Nemzetközi foci

Pierluigi Collina újabb VAR-újítással riogat

Amilyen ütemben fejlődik a technika, olyan ütemben fejleszetik a futballítéletek tisztaságát, a játékvezetők munkáját segítő elektronikus eszközöket. Ezúttal egy, akár már a 2022-es világbajnokstól bevezetendő automata lesbíró szoftverrel riogatnak.

A FIFA játékvezető bizottságának vezetője, Pierluigi Collina azt nyilatkozta a gazzetta.it-nek, hogy az általa vezetett testület már tesztelt egy hatékonynak tűnő technológiát, amelyet jövőre, a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokságon akár élesben is be lehetne vetni.

Kapcsolódó
VAR-hatás az NB I-ben: ki kell derülnie, ha egy játékvezető gyengébb képességű
Lezárult az NB I őszi szezonja, az első olyan, amelyben a játékvezetők munkáját a videobírós asszisztens, azaz a VAR segítette. Az MLSZ, megszakítva a bíráskodással kapcsolatos évtizedes hallgatását, nyilvánossá tette az első 17 forduló megállapításait.

A videobíró (VAR) rendszerét folyamatosan fejlesztik annak érdekében, hogy minél kevesebb legyen az állás, és a tévedés. Mivel az Arab Kupában már – az 1998 és 2003 között hat alkalommal a világ legjobb bírójának megválasztott Collina szerint kielégítőnek nevezett eredménnyel – tesztelték, ezért talán kijelenthető, már a kísérleti fázison is túl van az az új technika, amely a leshelyzeteket a lehető leggyorsabban, és teljes mértékben elektronikusan szűri ki.

„10-12 olyan kamerát alkalmazunk, amelyek  másodpercenként ötven alkalommal érzékeli az emberi test 29 pontját. A kifejlesztett szoftver a játék tempójában elemzi az adatokat.”

A kapott képet azonnal elhelyezi a képernyőn, behúzza a rácsozást, láthatóvá téve, lesen van-e a játékos vagy sem. Ezt az adatot kapja meg a VAR-szoba, vagy kocsi, akik egyből jelezhetnek a játékvezetőnek

– magyarázta az olasz sportlapnak az új rendszer működésétt a FIFA Játékvezetői Bizottságának 61 éves igazgatója.

Olvasói sztorik