Nemzetközi foci

Szipuzásból, nyomornegyedből és a hűtőgépszállításból is vezet út a labdarúgás csúcsára

AFP
AFP
A modern labdarúgást egyre többször éri az a kritika, hogy kezd kikopni belőle a romantika, és mindent csak az üzlet ural, ehhez képest rendre bukkannak fel olyan játékosok, akik akár közülünk valók is lehetnének: a semmiből küzdik fel magukat, és rövidebb-hosszabb ideig ott vannak a topon. Az ő történeteikből válogatottunk.

Elég elővenni Junior Messias esetét, akire nem is olyan rég figyelt fel a világ. A brazil támadó későn, 30 évesen ért fel a csúcsra, de aztán egy csapásra mindenki megtanulta a nevét, és nem csak azért, mert jól cseng.

November végén különösen fontos mérkőzést játszott egymással az Atlético Madrid és az AC Milan a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó előtti fordulójában. Talán a tét miatt, de az első félidő rémes volt, és ugyan a második játékrészre felpörögtek az események, de még így is a 87. percig kellett várni arra, hogy megszülessen az egyetlen, mindent eldöntő gól: a csereként beállt Junior Messias fejelt a madridi kapuba.

Még ha nem volt is különösebben látványos, egy első gól mindig különleges, pláne, ha azt a BL-ben egy fontos rangadón szerzi az ember, és győzelmet ér (bár a Milan aztán nem jutott tovább). Messias esetében azonban jóval többről van szó,

ez a találat egy egészen különleges karrierút megkoronázása volt.

Junior Messias a Cruzeiro akadémiáját járta meg, és bár nagy reményeket fűztek hozzá, még 20 évesen is csak a brazil hetedosztályban futballozott. Fiatal apukaként aztán komoly döntést hozott: Olaszországba költözött családostul, majd civil munkát keresett magának, hűtőket szállított ki a megrendelőknek. Mellette azért focizott, méghozzá egy olyan csapatban, amelyet Torinóban élő peruiak verbuváltak, ám amikor ajánlatot kapott az ötödosztályból, elsőre elutasította, mert nem tudta összeegyeztetni a munkájával.

2015-ben aztán mégis aláírt az őt kitartóan csábító Casaléhez, majd jött a negyedosztályú Chieri, a harmadik vonalban szereplő Gozzano, végül az akkor a Serie B-s Crotone, amelyet feljutáshoz segített. Bár a Crotone egyből kizúgott az élvonalból, az AC Milannál meglátták a lehetőséget Messiasban, kölcsönvették, ő pedig ezt az Atlético Madrid elleni győztes góllal hálálta meg.

Mindössze egy kapus, a nyári Európa-bajnokság döntőjének hősévé váló Gianluigi Donnarumma került be a legjobb 30 közé az idei Aranylabda-szavazáson, a PSG olasz játékosa tizedik lett (a Jasin-díjat azért természetesen begyűjtötte). Ugyanakkor a névsor kihirdetésekor többen is értetlenül álltak azelőtt, hogy Édouard Mendy hogyan maradhatott ki a top 30-ból.

A szenegáli Mendy ugyanis, aki 22 évesen még munkanélküli segélyért folyamodott, kiszorította a Chelsea kezdőjéből a világ legdrágább kapusát, Kepa Arrizbalagát, majd első afrikai hálóőrként megnyerte a BL-t.

Mendy kikopott a Le Havre akadémiájáról, a harmad- és negyedosztályban játszott a Cherbourgnál, ám amikor onnan elküldték, nem talált magának csapatot, hiába próbálkozott Franciaországban és Angliában is, mindeközben még az ügynöke is kitolt vele. Ekkor jelentkezett a munkanélküli hivatalban, de aztán egy ismerősén keresztül előbb a Marseille B csapatához került, azt követte a Reims, az élvonalba jutás, majd a Rennes.

2020-ban már 22 millió fontot fizetett érte a Chelsea, ahol egészen megdöbbentő számai vannak, még akkor is, ha mostanában a korábbinál több gólt kap. A BL-győzelem csak a kezdet volt, Thomas Tuchel irányításával ez a Chelsea Mendyvel a kapuban bármire képes.

GLYN KIRK / AFP Édouard Mendy

George Weah eddig a történelem egyetlen afrikai aranylabdása, de nem árulunk el nagy titkot, ha azt mondjuk, hosszú út vezetett odáig.

Weah egy libériai nyomortelepen nőtt fel, a helyi, lényegében amatőrnek számító bajnokságban tűnt fel először. Az akkor még George Oppong nevet használó támadóra Kamerun szövetségi kapitánya, Claude Le Roy figyelt fel, és beajánlotta őt az 1988-ban az Afrika Kupára utazó barátjának, Arséne Wengernek. Ő aztán leigazolta Weah-t az AS Monacóhoz, a csapattal volt KEK-döntős, nyert Francia Kupát, megválasztották az év afrikai labdarúgójának is 1989-ben.

A PSG-be vezetett az útja, volt a Bajnokok Ligája gólkirálya, a bajnoki cím mellett további három kupasikert is ünnepelhetett a párizsiakkal. Az 1994-95-ös szezonban elődöntőig jutott a PSG-vel, a csapatot kiejtő AC Milan pedig egyből le is igazolta őt a nyáron.

1995-ben a hihetetlen cselsorozatairól és szólógóljairól ismert George Weah kapta az Aranylabdát, és a FIFA is őt választotta az év játékosának.

Az akkor a világ legerősebb bajnokságának számító Serie A-ban is megállta a helyét, a Milanban 147 meccsen összesen 58 gólt szerzett, kétszer bajnokságot nyert. Később még játszott Angliában (Chelsea, Tottenham), majd a Marseille volt az utolsó klubja. Visszavonulása után politikai pályára lépett, 2018 óta Libéria elnöke.

Gyakorlatilag mindenki szeme kikerekedett, amikor 2010-ben a Manchester United 9 millió euróért leigazolta Portugáliából Bebét, a legenda szerint ráadásul Sir Alex Ferguson nem is látta előtte játszani a középpályást. A manchesteri csapatban aztán nem is váltotta meg a világot, négy szezon alatt hét mérkőzés és két gól nem túl acélos mutató. Ám valójában már az is csoda, hogy egyáltalán a Unitedig eljutott.

Bebé ugyanis 12 éves volt, amikor az őt nevelő nagyanyja nevelőotthonba adta, és hiába mondták neki, hogy csak két hétig marad, végül 20 éves koráig élt ott. Az egyházközösség a kezébe adta a sorsát, ő pedig itt talált rá élete értelmére: a labdarúgásra. Bár sokan hajléktalannak mutatták őt be a manchesteri szerződése után, ez ténylegesen nem igaz, az viszont igen, hogy meghívták a portugál hajléktalan-válogatott világbajnoki keretébe.

ANDREW YATES / AFP Bebé

A portugál U21-es csapatban is játszott, és ugyan Manchesterben nem futott be nagy karriert, egyáltalán nem zuhant le a térképről, még most, 31 évesen is topligás játékos, a spanyol élvonalbeli Rayo Vallecano alkalmazza, de volt portugál bajnok is a Benficával.

Ha Jamie Vardy életét nem viszik filmre, akkor nincs igazság a Földön.

Amit a Leicester City véghez vitt, az az elmúlt 30-40 év legnagyobb focicsodája, ebből kifolyólag több megindító történet is kapcsolódik a klubhoz a vezetőedző Claudio Ranieritől kezdve N’Golo Kantén át Riyad Mahrezig. De a legnagyobb sztori alighanem Vardyé, akinek talán jóindulattal is egy a millióhoz volt az esélye arra, hogy egyáltalán az élvonalig eljut, nemhogy angol bajnok lesz. Pedig megtörtént, majd a Bajnokok Ligájában játszott és világeseményeken képviselte Angliát.

Miután kibukott szülővárosa csapatának, a Sheffield Unitednek az akadémiájáról, az angol hetedosztályt is megjárta, miközben egy protéziseket előállító gyár technikusa volt. Még valamihez értett: érezte a kaput. Így viszonylag elég hamar több osztályt fellépve már a Championshipben szereplő Leicesterben találta magát, amely 1,7 millió fontot fizetett érte, ami rekordnak számított egy nem profi ligából érkező játékosért. 2014-ben feljutás, 2016-ban a már említett Premier League-es bajnoki cím következett, amitől még évek múltan is libabőrös lesz az ember karja.

Vardy azóta is a Leicestert erősíti, nyert FA Kupát, 2015 és 2018 között válogatott is volt, Európa-bajnokságon és vébén is pályára lépett, igaz, a 2018-as torna után jelezte, csak akkor hívják be őt legközelebb, ha már nem maradt senki más. A szobor azért garantálható számára a leicesteri stadion mellett.

Mesés történetek után kutatva nem feltétlenül kell átlépni az országhatárt. Bár Adamo Coulibaly Franciaországból érkezve futott be Magyarországon, karrierje csúcsa Debrecenhez köti.

A csatár Franciaországban a hetedosztályú foci mellett dolgozott, egy Peugeot-gyárban targoncázott fizetése kiegészítéseként, aztán a belga élvonalon át vezetett az útja Debrecenbe. 2009-ben igazolta le őt a Loki, a selejtezőben góllal és két gólpasszal vette ki a részét a BL-csoportkörébe való jutásból, a főtáblán pedig további két találata volt. A többi közt kétszeres magyar bajnok kétszer volt az NB I gólkirálya, Debrecenből ráadásul a francia élvonalba igazolt – majd visszatért a DVSC-hez, utoljára pedig egy belga klubban játszott.

Koszticsák Szilárd / MTI Zimonyi Dávid

Nem nagyon volt mód a külön edzésekre. Mindenki a munkából járt edzésre, este tréningeztünk villanyfényben, aztán mentünk haza

nyilatkozta a bunteto.com-nak adott interjújában Zimonyi Dávid, akinek karrieríve kifejezetten ritkának mondható a magyar labdarúgásban.

A csatár az alacsonyabb osztályokban futószalagon termelte a gólokat. A 2018/19-es szezonban még a megye I-ben szerepelt a Lipót SE csapatával, majd a feljutást követően felfigyelt rá a Zalaegerszeg – köszönhetően annak is, hogy a Magyar Kupában két gólt is szerzett a csapat ellen –, így 2020-ra már a magyar élvonalban találta magát. Első szezonjában négy gólja volt, a mostani idényben az NB I-ben és a kupában tizenegy mérkőzésen három találatnál jár.

Mohos Márton / 24.hu Nagy Ádám

Nagy Ádám sem a klasszikus utat járta be, róla gyakorlatilag lemondott a magyar labdarúgás. Kétszer is elment a kedve az egésztől a középpályásnak, de aztán csak kikötött a Ferencvárosnál, 18 évesen írt alá a klubnál. Eleinte a második csapatban játszott, mellette futsalozott, az NB II-es, kispályás amatőrbajnokságban is pályára lépett. Theo Schneider, az FTC utánpótlás szakmai igazgatója aztán addig győzködte Thomas Dollt, az első csapat akkori vezetőedzőjét, hogy végül Nagy bemutatkozhatott a felnőttek között is 2015 májusában, innentől kezdve pedig villámkarriert futott be: kihagyhatatlan lett a Fradiból, miközben eljutott a válogatottba is, és bár sok kritika éri, kiderült az évek során, hogy szinte pótolhatatlan a nemzeti csapatban.

A 2016-os Európa-bajnokság, a csoportgyőzelem és a nyolcaddöntős szereplés után ő volt az egyedüli, aki igazán komoly előrelépést mutatott be, a Serie A-ban szereplő Bolognába igazolt. Bár azóta talán nem pont azt érte el, amit sokan vártak tőle, mert a másodosztályú Bristol Cityt a Serie B-s Pisa követte – utóbbi gárdában a kezdőben számolnak vele –, de csapata vezeti a bajnokságot, jó esélye van rá, hogy jövőre kiharcolja a feljutást a Serie A-ba.

Marjai János / 24.hu Gera Zoltán

Természetesen Gera Zoltán története is ide kívánkozik. A közelmúlt egyik, ha nem a legjobb magyar játékosa tinédzseréveiben keveredett rossz társaságba, az edzések és az iskola helyett játékszenvedélyét élte ki, ivott, dohányzott, saját bevallása szerint szipuzott is.

Elmentem egy játékterembe, ahol megismerkedtem néhány sráccal. Megkérdezték: nem próbálom-e ki a szipuzást? Kíváncsiságból elmentem megnézni, hogy csinálják. Aztán ott kötöttem ki, hogy velük együtt szipuzok

mondta korábban az Origónak, ebből az állapotból pedig úgy tört ki, hogy édesapjával elment a Hit Gyülekezete egyik gyűlésére, ami után még voltak kicsapongásai, de idővel megtért, és a labdarúgásra kezdett koncentrálni.

Nem ment zökkenőmentesen a dolog, senki nem jósolt neki nagy jövőt, de aztán a PMFC-n keresztül a Ferencvároshoz, majd Angliába vezetett az útja, a West Bromwich Albionnál és a Fulhamnél is klublegenda lett, utóbbi klubbal még az Európa Liga-döntőjébe is eljutott, a többi közt a Juventust kiejtve.

Közben 97 válogatottságig jutott, szerepelt a 2016-os Európa-bajnokságon, amelyen a portugálok ellen a torna legszebb gólját szerezte (még, ha aztán nem is azt szavazták meg). Háromszoros magyar bajnokként és ötszörös Magyar Kupa-győztesként vonult vissza, jelenleg benne van a magyar válogatott szakmai stábjában, és ő irányítja az U21-es nemzeti csapatot.

Olvasói sztorik