Bertrand GUAY / AFP
Nemzetközi foci

Szurkolói rendbontás miatt kizárták a Francia Kupából a Lyont

Szurkolói rendbontás miatt az Olympique Lyont és a másodosztályú FC Paris-t is kizárták a labdarúgó Francia Kupából, közölte az MTI.

A két csapat december 17-ei, egymás elleni mérkőzés félidejében a két együttes szurkolói petárdákat lőttek egymásra. A drukkerk egy része a pályára menekült, a találkozó második félidejére már nem került sor.

A francia szövetség fegyelmi bizottsága úgy döntött, mindkét egyesületet kizárja a kupából.

Emellett a fővárosi csapat a következő öt hazai találkozóját semleges helyszínen köteles megrendezni, valamint 10 ezer eurós bírságot is kapott. A Lyon szurkolói a mostani szezon végéig nem mehetnek idegenbeli mérkőzésen, emellett a klub 52 ezer eurós bírságot is fizet, és felfüggesztve a kupa következő idényéből is kizárták.

A mostani szezonban szurkolói rendbontás miatt már félbeszakadt az OGC Nice-Olympique Marseille, az RC Lens-Lille OSC és az Olympique Lyon-Olympique Marseille meccs is, de Montpellier-ben, Angers-ban, és St. Étienne-ben is voltak lelátói zavargások.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.