Nemzetközi foci

Meccs nélkül dőlt el, hogy a Tottenham kiesett az európai kupasorozatból

ADRIAN DENNIS / AFP
ADRIAN DENNIS / AFP

A francia Stade Rennais FC kapta a Tottenham Hotspur ellen elmaradt mérkőzés három pontját a labdarúgó Konferencia-liga csoportkörének utolsó fordulójában.

A találkozót azért nem lehetett megrendezni december 9-én, mert az angol csapat játékoskeretéből és szakmai stábjából 13-an megfertőződtek a koronavírussal.

Az európai szövetség (UEFA) két nappal később azt közölte, hogy a felek bevonásával megpróbáltak új időpontot találni a meccsnek, de nem sikerült olyan megoldásra jutniuk, amely mindkét klubnak megfelelt volna, ezért az ellenőrzési, etikai és fegyelmi bizottság a versenyszabályzattal összhangban dönt a találkozó sorsáról.

Kapcsolódó
Öt embert vert el az ittas magyar bunyós
Életveszélyt okozó testi sértés miatt vádat emeltek egy ökölvívó ellen.

Az UEFA hétfőn jelentette be, hogy az elmaradt mérkőzés három pontját 3-0-s gólkülönbséggel a Rennes kapta, ami azt jelenti, hogy a nyolcaddöntős franciák mögött a holland Vitesse végzett a G csoport második helyén, ezzel továbbjutott, és a nyolcaddöntőbe jutásért az osztrák Rapid Wiennel találkozik. A Tottenham harmadik lett és kiesett.

Olvasói sztorik