Az újonc Greuther Fürth 1-0-ra nyert a vendég Union Berlin ellen, ezzel története első hazai sikerét aratta a Bundesligában .Eddigi egyetlen első osztályú idényében, a 2012/13-as szezonban ugyanis mind a négy győzelmét idegenben szerezte.
A Fürthnek eddig egy pontja volt, és mostani sikere ellenére is sereghajtó maradt.
Az Európa-liga utolsó csoportkörében a Ferencváros otthonában vereséget szenvedett Bayer Leverkusen idegenben lépett pályára és Patrik Schick találataival 22 perc után már 2-0-ra vezetett.
A folytatásban aztán magára talált az Eintracht Frankfurt, mely még a szünet előtt egyenlített, a fordulás után gyorsan átvette a vezetést, majd újabb két góllal bebiztosította 5-2-es sikerét.
A három győzelem után veszítő Leverkusen maradt a harmadik, míg a Frankfurt feljött a kilencedik pozícióba.