Nemzetközi foci bajnokok ligája

Minden szempár Ramosra szegeződik a City-PSG BL-rangadón

FRANCK FIFE / AFP
FRANCK FIFE / AFP

Több mint négy hónap után bemutatkozhat a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatában Sergio Ramos.

A párizsi klub kedden hozta nyilvánosságra a Manchester City elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésre készülő meccskeretét, amelyben helyet kapott a 35 éves világ- és Európa-bajnok spanyol hátvéd, aki a júniusban 16 év után távozott a Real Madridtól.

A Reallal négyszeres BL-győztes, 180-szoros válogatott hátvéd legutóbb májusban játszott tétmérkőzést, azóta sérülések miatt nem volt bevethető, és azt lehetett olvasni, a párizsi klubnál már azt fontolgatták, hogy lapátra teszik.

Kapcsolódó
A PSG már azt fontolgatja, hogy kidobja Sergio Ramost
Egyetlen percet sem játszott még új csapatában.

A Marcának nyilatkozó Lionel Messit megkérdezték Ramosról, akivel a spanyol bajnokságban hatalmas csatákat vívtak, hiszen egyikük a Barcelonának, a másik pedig a Real Madridnak volt kiemelkedő egyénisége.

Messi azt mondta, mindig tisztelték egymást Ramosszal, és most, hogy egy öltözőben vannak, és testközelből láthatja, meggyőzödött arról, hogy nagyszerű fickó.

A BL B csoportjában két fordulóval a vége előtt a Manchester Citynek 9, a PSG-nek 8, a Bruges-nek 4, a három magyart is foglalkoztató RB Leipzignek 1 pontja van.

Olvasói sztorik