Nemzetközi foci

A Barca legendája lehet Koeman utódja

OSCAR DEL POZO / AFP
OSCAR DEL POZO / AFP

10 meccs alatt mindössze 15 pontot szerzett a Barcelona, így nem meglepő, hogy a sokat kritizált edzőtől, Ronald Koemantól elköszöntek a klubnál.

Kapcsolódó

Az utolsó csepp a pohárban a Rayo Vallecano elleni 1-0-s vereség volt, ami ismét megmutatta a csapat sebezhetőségét, a Barca szezonbeli öt idegenbeli meccséből – ebből négyet játszott a bajnokságban, és egyet a BL-ben – egyet sem tudott megnyerni.

Koeman lett az első edző, aki Joan Laporta elnöksége nem tölti k a szerződését, és idő előtt távoznia kell. Laporta első barcelonai elnöksége idején (2003-2010) öt éven keresztül Frank Rijkaard volt az edző, majd jött Josep Guardiola, akinek a többek között két bajnoki címet, egy Király Kupát és egy BL-sikert eredményező első két idénye még a Laporta-érához tartozott.

Koeman utódja várhatóan a klub korábbi legendája, Xavi lesz, aki jelenleg a katari al-Szadd edzője, amelynél két idény alatt hét trófeát is nyert.

A Barca vezetése már felvette a kapcsolatot Xavival, és amíg nincs meg a megegyezés, addig ideiglenesen a B csapat edzője, Sergi Barjuan ülhet le a kispadra, aki 1993 és 2002 között játszott a Barca első csapatában.

A kiemelt képen Jordi Alba látható a Rayo Vallecano elleni meccsen.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik