Monte Fresco / Mirrorpix / Getty Images
Nemzetközi foci sport

Saját kora Cristiano Ronaldója volt, a rasszizmus és saját felelőtlensége miatt mégsem lett világsztár

A legtöbb sportoló csak álmodozhat arról, hogy kimagasló pályafutását egy stadion melletti szoborral hálálja meg az utókor. Akad azonban egy mindössze hatszoros angol válogatott labdarúgó, Laurie Cunningham, akinek két szobra is áll: az egyik a Leyton Orient, a másik a West Bromwich Albion otthona mellett. Ő volt a Real Madrid első brit, az angol futballnak pedig az első fekete válogatott játékosa.

Laurie Cunningham 1956. március 8-án született a London északi részén fekvő Archway-ben. Édesapja jamaicai zsoké volt, a kissrác mégis a labdarúgás iránt érdeklődött. 1968-ban csatlakozott a Highgate North Hill ifjúsági csapatához, ahol annyira kilógott a tehetségével, hogy 1970-ben, 14 évesen az Arsenal szerződtette. Edzői azonban két év után eltanácsolták, mivel játékstílusát összeegyeztethetetlennek ítélték a klub kényszerítőkre épülő „give and go” taktikájával.

A kis Laurie ugyanis élvezte, hogy szélvészgyors, és lendületből olyan cseleket tud megtenni, amire egyik védő sem számít. Márpedig egy kiszámíthatatlan fiatal nem lehet igazi csapatember, vélték a szakemberek.

Daily Mirror / Mirrorpix / Getty Images A védjegye a kiismerhetetlen cselezés volt.

Tánccal szerzett pénzdíja büntetésekre kellett

Ki tudja, mi lett volna belőle, ha az akkor másodosztályú Leyton nem ad neki újabb lehetőséget. 18 éves korában, 1974. augusztus 3-án egy West Ham elleni felkészülési mérkőzésen mutatkozott be.

1-0-ra elvesztettük a mérkőzést, de ő csak futott, futott és futott, kicselezett mindenkit az Upton Parkban. Már akkor jelenség volt

– idézte a BBC az egyik visszaemlékező szurkolót.

De Cunningham a pályán kívül is teljesen más életet élt: a tánc, a divat, a festészet, az építészet és a bor szerelmese volt. Ha nem a labdával a futballpályán, akkor a parketten táncolt, hetente többször is megfordult a legnépszerűbb táncos helyeken.

Számára a mozgás lételem volt, de ezzel együtt akadtak hiányosságai is.

Késései miatt az Orient gyakran megbírságolta, de az a hír járta, hogy a büntetéseket a táncversenyeken nyert pénzdíjakkal fizette ki.

A klubnál három év alatt 75 bajnokit játszott, 15 gólt szerzett, ez elég volt ahhoz, hogy az élvonalbeli West Bromwich Albion szerződtesse. Ott még inkább kitűnt a tehetsége.

Rasszista légkörben remekelt a fekete trió

Ha most egy-egy mérkőzés során huhogást, füttyöt hallunk, esetleg megdobálják a játékosokat, akkor – joggal – elítéljük a jelenséget. Ám a rasszizmus 40–50 éve ennél még sokkal durvábban tombolt a brit stadionokban.

Banánnal, pénzérmékkel, olykor csapágygolyókkal is megdobálták a fekete játékosokat, akik a fizikai bántalmazás mellett rendszeresen verbális erőszak célpontjai is voltak. Az esetek túlnyomó többsége megtorlatlan maradt.

Cunningham rendszerint a meccs legjobbjaként tündökölt, futott, cselezett, gólt lőtt, amivel még inkább feldühítette a drukkereket. No meg az ellenfeleket, erről Viv Anderson, egykori 30-szoros válogatott védő így nyilatkozott: „A hozzám hasonló védők valójában csak azért voltak a pályán, hogy az ellenfeleket felrúgják. Az olyan tehetségek kapták a legtöbbet, mint Laurie.”

1977. április 27-én Cunningham – első fekete játékosként – bemutatkozhatott angol válogatott mezben, igaz, még csak az U21-esek között. A Skócia elleni, Bramall Lane-en játszott meccset 1-0-ra Anglia nyerte meg, a gólt Laurie szerezte, aki ezt követően még ötször játszott az U21-esek között, egyszer a B válogatottban, hatszor pedig a legjobbak között.

Az igazi áttörést az 1978–79-es szezon hozta meg, amikor Brendon Batson és Cyrille Regis társaságában a csapat csak a szezon utolsó heteiben esett el a bajnoki cím lehetőségétől, de a bronzérem is olyan siker volt, amelyet 1954 óta először és azóta utoljára ért el.

Nem ez volt az első alkalom, hogy három fekete játékos együtt volt a pályán, de a Batson, Cunningham, Regis trió tagjai voltak az elsők, akik ezt rendszeresen megtették.

Nick Potts / PA Images via Getty Images A nagy trió: a West Bromwich szobrot állított Brendon Batsonnak, Cyrille Regisnek és Laurie Cunninghamnek.

Beajánlotta magát Európa topklubjainál

„Mindenki csak ámult, amikor a West Brom 1978 decemberében 5-3-ra legyőzte a Manchester Unitedet az Old Traffordon. Mindezt három fekete sráccal a kezdőcsapatban, wow!” – emlékezett vissza Anderson arra a mérkőzésre, amelyen Cunningham és Regis is betalált.

Batson így emlékezett vissza az idényre: „Akkoriban egy suttogó kampány zajlott a fekete játékosokról, miszerint lusták, nincs vér a pucájukban, nem akarnak harcolni, és még a hideget sem szeretik. Ez szemétség volt. De a WBA révén előtérbe kerültek, ez valódi áttörésnek számított, de mi erről nem beszéltünk a csapaton belül.

Talán abban az időben nem vettük észre a valódi hatást, de később ráébredtünk, hogy bátorítást adtunk a többi fekete játékos számára, akik profi futballisták akartak lenni.

Cunningham azonban ennél is továbbment. Miután a fizetésével kapcsolatban nézeteltérése támadt a klubvezetéssel, merész lépéssel levelet küldött Európa legjobb csapatainak, hogyha szükség van rá, hajlandó odaigazolni. A Real Madridnál élénk érdeklődésre talált a felajánlása.

Sztárjelöltből felelőtlen playboy?

Cunningham lett az első brit, aki csatlakozott a spanyol futballcsapathoz, a 950 ezer fontos vételár a WBA és a Real esetében is klubrekordot jelentett. A pályán minden tökéletesen kezdődött, a szezon előtti, AC Milan elleni barátságos mérkőzésen egyszer, a Valencia elleni bajnokin kétszer is betalált, de aztán sérülés miatt több hétre kiesett.

1980. február 10-én, a Nou Campban játszotta az első Clásicóját, amelyre évekkel később nem a Real 2-0-s sikere, hanem az ő fantasztikus játéka miatt emlékeztek vissza.

„Szenzációs volt. Az őrületbe kergetett bennünket a cseleivel, a robbanékonyságával és a gyorsaságával” – emlékezett vissza a Barca válogatott védője, Migueli.

Elképzelhető, milyen teljesítményt nyújtott, ha a helyi sajtó azt írta, még a katalán szurkolókat is tapsra ragadtatta.

Néhány hónappal később részese volt a klub 20. bajnoki címének, de a Király Kupát is a Real Madrid nyerte meg. Ugyan a sérülések miatt nem játszott annyit, amennyit szeretett volna, így is meggyőzte a szurkolókat, hogy évekig ő lehet a legnagyobb sztár.

Monte Fresco / Mirrorpix / Getty Images Madridban megengedhette magának a Porschét is.

Ehelyett azonban beütött a krach, 1980. novemberben a Betis játékosa, Francisco Bizcocho durván megrúgta, ezzel véget is vetett az 1980–81-es szezonjának.

Amikor aztán fényképek kerültek elő arról, hogy gipszkötéssel a lábán egy éjszakai klubban táncol, körözni kezdtek a keselyűk. Az újságok, amelyek alig kilenc hónappal korábban a mennybe emelték, most felelőtlen playboy-ként ábrázolták.

A La Liga történetének addigi legnagyobb büntetését, egymillió pesetát szabott ki rá a klubja, amit ugyan elfogadott, de magában forrongott. Miután azt a fülest kapta, hogy a jövője attól függ, pályára lép-e az 1981. május 27-i BEK-döntőn, mindent elkövetett, hogy ott lehessen.

Minden idők egyik legrosszabb fináléjában aztán pályafutása egyik leggyengébb teljesítményét nyújtotta (ami nem meglepő hat hónap kihagyás után), a Liverpool pedig Alan Kennedy 82. percben szerzett találatával 1-0-ra nyert.

Családi tragédiával ért véget a madridi karrier

A következő szezonban a dolgok még rosszabbul alakultak, családi tragédia miatt mindössze három bajnokin szerepelt. Amíg bátyja meglátogatta Spanyolországban, addig Keith párját és egy korábbi kapcsolatból született két gyermekét meggyilkolták kelet-londoni lakásukban. A bűncselekmény 28 évig megoldatlan maradt.

A Madrid jelezte hivatalosan, hogy támogatja játékosát, akinek rendkívüli szabadságot adott, így Cunningham visszatért Angliába, és kihagyta a szezon kezdetét. Azonban a holland válogatott Johnny Metgod érkezésével (miután a spanyol csapatok akkoriban csak két légióst játszathattak egyszerre) egyre távolabbinak tűnt, hogy valaha is visszatér.

Egy kölcsönszerződéssel a Manchester Unitedhez igazolt, ahol korábbi West Brom-trénere, Ron Atkinson várta, azonban ez a lépés sem hozta vissza a sikereket, mindössze öt bajnokin játszott.

A következő években megfordult a Sporting Gijón, az Olympique Marseille, a Leicester City, a Rayo Vallecano, a Charleroi és a Wimbledon csapataiban, utóbbiban még akadt egy részsikere, hiszen az esélytelen kiscsapat meglepetésre megnyerte az FA Kupát. A döntőben Cunningham 34 percet játszott csereként.

1988–89-ben visszatért Spanyolországba és Rayo Vallecano színeiben ő szerezte azt a gólt, amely biztosította a feljutást az élvonalba. Talán még lett volna benne vágy, hogy még egyszer, utoljára megmutassa, mire képes.

Halálos autóbaleset

Azonban a sors máshogy rendelte, 1989. július 15-én kora reggel – miután az éjszakát az O Madrid pizzéria partiján töltötte – a La Coruna-autópályán halálos balesetet szenvedett. Egy körforgalomnál elvesztette az uralmát az autója felet, amely egy lámpaoszlopnak ütközött, és többször megpördült.

Kórházba szállították, de nem tudták megmenteni az életét.

Üzlettársa, Mark Latty túlélte a balesetet, mint kiderült, ő használta a biztonsági övet, Cunningham viszont nem.

A toxikológiai jelentés szerint a vérében a megengedett alkoholmennyiség háromszorosát találták. És nem először, egykori csapattársa, Regis később elárulta, hogy néhány évvel korábban hasonló balesetet szenvedtek a közelben, csak akkor mindketten be voltak kötve.

Megelőzte a korát

Bár rövid életet élt, Angliában még mindig úgy emlékeznek rá, mint egy futballbalerinára, aki mindent tudott a labdával és elkápráztatta a szurkolókat. Közben pedig átszakította azt a korlátot, amely addig gátat szabott a fekete labdarúgók elismerésének.

„Amikor a szélsőket nézem, még mindig Laurie Cunninghamhez hasonlítom őket. Olyan dolgokra volt képes, amelyekről mások csak álmodni tudtak. Az ő játéka abszolút megelőzte a korát. Rengeteg bántást kellett elszenvednie, egyenlő versenyfeltételek között abszolút a csúcsra juthatott volna” – nyilatkozta róla Anderson.

De aki látta, az tudja, micsoda örömet szerzett a játékával. Nem véletlen, hogy a spanyolok korábbi szövetségi kapitánya, a madridi csapattárs, Vicente del Bosque saját kora Cristiano Ronaldójának nevezte.

A legjobb londoni játékosért a hetvenes években a Chelsea, az Arsenal vagy a Tottenham harcolt volna. De a bőrszín miatt nem tette. Nem tehette.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.