Nemzetközi foci

Koszovóban mernek nagyot álmodni, világbajnok játékost akarnak edzőnek

ACHIM SCHEIDEMANN / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
ACHIM SCHEIDEMANN / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

A Koszovói Labdarúgó Szövetség szerdán menesztette szövetségi kapitányát, Bernard Challandes, miután a csapat Svédországban 3-0-ra, majd hazai pályán Grúzia ellen 2-1-re kikapott.

Kapcsolódó
Vb-selejtező: az újabb két zakó már sok volt, repült a kapitány
Csak az utolsó helyen áll a csapat a csoportjában.

Hét mérkőzés alatt szerzett négy pontjával Koszovó az ötödik, azaz utolsó helyen áll a világbajnoki selejtezőcsoportjában, így a vb-szereplés elúszott. A novemberi két mérkőzésre a horvát lapok szerint az eddigi segítő, a korábbi 28-szoros szlovén válogatott csatár, Primoz Gliha ül le a kispadra.

A helyi TV Dukagjini szerint azonban a végső megoldást nem ő jelenti majd, a televízió információja szerint a szövetség tárgyalásokat kezdett Roberto Carlosszal. A világbajnok brazil balhátvéd legutóbb az indiai Delhi Dynamos csapatát irányította még 2015-ben, előtte az orosz Anzsi Mahacskala, illetve a török Sivasspor és Akhisarspor kispadján ült.

De akad olyan portál, ahol a német Felix Magath, az olasz Giani De Biasi, illetve az albán Besnik Hasi neve is felmerült, mint esetlege szövetségi kapitány.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik