Nemzetközi foci

Gálameccsen lépett pályára a City korábbi bajnoka, a drukkerek nem akartak hinni a szemüknek

Nicolas TUCAT / AFP
Nicolas TUCAT / AFP

Egy ideje nem hallottunk Samir Nasriról. A Manchester Cityvel két bajnoki címet nyert, 41-szeres francia válogatott játékos legutolsó klubja a belga Anderlecht volt, ahol összesen nyolc mérkőzésen lépett pályára (ezeken két gólja volt), majd 2020-ban elhagyta a csapatot. Azt csak idén szeptemberben mondta el egy interjúban, hogy akkor egyébként le is zárta a pályafutását.

A héten egy jótékonysági gálameccsen öltötte magára korábbi klubja, a Marseille mezét, mosolygós képeit pedig sorra osztják meg a sportoldalak és a szurkolók is. A 34 éves Nasri ugyanis látványosan kikeredett, mióta már nem profiskodik.

Paul ELLIS / AFP Ez a kép egy 2019-es gálameccsen készült Nasriról.

Az algériai származású Nasri egy Marseille melletti településen született, az OM-nél nevelkedett és ott is lett profi labdarúgó, 2005-ben Intertotó Kupát nyert a csapattal. 2008-ban vitte el az Arsenal, ahol három évet töltött el, majd következett a Manchester City, amely 25 millió fontért vásárolt ameg a játékjogát, és amellyel összesen négy trófeát, közte két bajnoki címet nyert. Megfordult a spanyol Sevillában kölcsönben, focizott a török Antalyasporban, volt a West Ham United játékosa is, majd végül az Anderlecht következett a sorban.

Két Európa-bajnokságon játszott, 2012-ben, miután heves kirohanása volt a spanyolok elleni negyeddöntős búcsút követően, a szövetség három mérkőzésre eltiltotta. Világbajnokságra egyszer sem vitték, így 2014 nyarán, 27 évesen lemondta a válogatottságot. 41 meccsen öt gólja volt, volt, amikor ő viselte a csapatkapitányi karszalagot.

Olvasói sztorik