Nemzetközi foci

Már kétszer elkapta a koronavírust, de nem kér az oltásból a focista

MICHAEL STEELE / POOL / AFP
MICHAEL STEELE / POOL / AFP

Az ír futballválogatott támadója, Callum Robinson tavaly novemberben és idén szeptemberben is hagyott ki mérkőzéseket koronavírus-fertőzés miatt, de egyelőre úgy döntött, nem kér a vakcinából.

Nem vagyok beoltva, ez a saját döntésem. Persze meglehetősen bosszantó, hogy kétszer is átestem a fertőzésen, de egyelőre nem kértem a vakcinát, később viszont még meggondolhatom magam. Vannak olyan edzők, akik szeretnék rábeszélni a játékosokat az oltásra, de én biztos nem erőltetném, mindenkinek a saját döntése, mit tesz a testével

– nyilatkozta a 26 éves Robinson, aki klubjában, a West Bromwich Albionban három gólt szerzett az idényben az angol másodosztályban.

Az írek szövetségi kapitánya, Stephen Kenny azt mondta, nyugodtabb lenne, ha minden játékosa megkapta volna már mindkét oltást, de a keretben tíz fölött van azok száma, akik nem kérték a vakcinát, vagy csak az elsőt kapták meg.

Az ír válogatott öt meccsen mindössze két pontot kapart össze a vb-selejtezőkön, és szombaton a még nála is rosszabbul álló Azerbajdzsán vendége lesz.

A kiemelt képen Robinson jobbra látható a West Brom mezében a Southampton elleni meccsen.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik