Nemzetközi foci bajnokok ligája

Messi első párizsi gólja rögtön rekordot ért

FRANCK FIFE / AFP
FRANCK FIFE / AFP

Lionel Messi a Manchester City 2-0-s győzelmét követően is arról beszélt, hogy további fejlődésre van szüksége új csapatának, a Paris Saint-Germainnek. Az argentin a Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen megszerezte első találatát francia klubnál: a 74. percben – Kylian Mbappé pazar sarkalása után – lőtt a City kapujának bal felső sarkába.

Ez volt a negyedik fellépése a PSG-ben, és azzal, hogy gólt lőtt – holtversenyben a Real Madrid francia csatárával, Karim Benzemával –, rekordot állított fel: egymást követő 17. szezonjában tudott eredményes lenni a BL-ben.

Előző 16 Bajnokok Ligája-idényében, az FC Barcelona játékosaként 149 fellépésén 120 alkalommal talált a hálóba.

Kapcsolódó
Szoboszlaiék edzője nem érti, miért játszott ilyen rosszul a Lipcse
Szenvedősen alakul eddig a három magyar válogatott játékost is foglalkoztató csapata.

„Tudtam, hogy a mai nap rendkívül fontos, már nagyon vártam, és örülök a győzelemnek, amelyet egy hatalmas ellenféllel szemben, a BL megnyerésére is esélyes csapat ellen értünk el” – nyilatkozta Messi. A hatszoros aranylabdás elismerte, hogy a City uralta a mérkőzést, de rámutatott, hogy gólt viszont nem tudott szerezni az angol együttes, míg ők kétszer is betaláltak.

Még kevés meccsem volt itt, de kezdem megszokni a csapatot, a társakat, és elkezdtük megismerni egymást. Ma este nagyon jól játszottunk, fontos mérkőzést nyertünk meg, de tovább kell fejlődnünk csapatként, ami biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog

– mondta Messi.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

NJ 10 🇧🇷 (@neymarjr) által megosztott bejegyzés

A PSG-nek ez volt a hatodik meccse a Manchester City ellen, és először sikerült győznie.

Kapcsolódó
A Sheriff edzője a Real-verésről: Nem csináltunk semmi különlegeset
A második forduló szenzánciója, hogy a moldáv bajnok Madridban verte meg a Realt.

A párizsiak vezetőedzőjének, Mauricio Pochettinónak nem tetszett, hogy a labdát javarészt a City birtokolta, a győzelemmel viszont elégedett, hiszen azt „a világ egyik legjobb együttesével szemben értük el, amelyet a világ egyik legjobb edzője irányít”. Az argentin szakember hozzátette, hosszú évek óta nézi, ahogy Messi gólokat lő, de eddig mindig az ellenfél oldalán tette ezt.

Most először a saját csapatomban tudtam az ő gólját ünnepelni

– mondta Pochettino, aki szerint Messinek még egy kis időre van szüksége ahhoz, hogy megtalálja a legjobb formáját a PSG-ben.

Lionel Messi első párizsi gólja:

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik