Jose Breton / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Nemzetközi foci bajnokok ligája

Messi csontzúzódása sokba kerülhet a PSG-nek

Egyelőre bizonytalan, hogy pályára léphet-e Lionel Messi a Paris Saint-Germainben a Manchester City elleni, keddi Bajnokok Ligája-találkozón, írta az MTI.

A francia csapat nyári sztárigazolásával kapcsolatos kérdőjelet nem tüntette el a PSG szintén argentin vezetőedzője, Mauricio Pochettino sem, aki pénteken azt mondta, óvatosnak kell lenni a csontzúzódással bajlódó Messi esetleges szerepeltetését illetően.

Meg kell néznünk, hogy a következő napokban mennyit javul a bal térde, mindenesetre a mai edzésen már elkezdett futni

– jelentette ki a szakvezető, aki ugyanakkor kizárta, hogy a szombati PSG-Montpellier francia bajnokin játsszon a hatszoros aranylabdás, akit – elővigyázatosságból, nehogy súlyosbodjon a sérülése – lecserélt a Lyonnal vívott vasárnapi bajnoki 76. percében.

A PSG eddigi mind a hét meccsét megnyerte a Ligue 1-ben, Messi három alkalommal jutott szóhoz, de a nyáron a Barcelonától érkezett csatárklasszis még nem szerzett gólt új csapata színeiben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.