Nemzetközi foci

Az is kérdés volt, járhat-e még, most visszatérhet a Manchester Unitedbe

Oli SCARFF / AFP
Oli SCARFF / AFP

Húsz hónap után ismét tagja a Manchester United keretének Phil Jones, aki felépült súlyos térdsérüléséből. A csapat szerdán a West Ham Unitedet fogadja az angol labdarúgó Ligakupában.

A védő legutóbb tavaly januárban lépett pályára – akkor a Tranmere Rovers elleni FA Kupa-mérkőzésen gólt is szerzett –, elhúzódó térdproblémája miatt azonban azóta nem állhatott Ole Gunnar Solskjaer vezetőedző rendelkezésére. Tavaly nyáron meg is kellett műteni, írta az MTI.

Nagyon örülök, hogy visszatérhet. Az utánpótláscsapatban már teljesített kétszer kilencven percet, és edzésen is beszállt már, a térde pedig jól reagál. Keményen megdolgozott ezért

– mondta játékosáról a norvég szakember.

Solskjaer hozzátette, tudja, hogy elsősorban mentálisan volt nehéz Jones számára ez a hosszú időszak,

sokszor még abban is kételkedett, hogy egyáltalán járni tud-e még vagy a gyerekeivel játszani a kertben, nemhogy futballozni.

A 29 éves, angol válogatott játékos több mint 200 alkalommal szerepelt eddig az MU-ban.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik