Nemzetközi foci bajnokok ligája

Ami a Young Boysnak szenzáció, az a ManUnitednek egy megaláztatással teli éjszaka – lapszemle

SEBASTIEN BOZON / AFP
SEBASTIEN BOZON / AFP
Nem mindennapi bravúrral kezdte meg Bajnokok Ligája szereplését a Young Boys labdarúgócsapata, a svájciak ugyanis az F csoport első fordulójában 2-1-re legyőzték a Manchester Unitedet.

A sikerhez persze kellett az is, hogy Cristiano Ronaldo vezető gólját követően a 35. percben Aaron Wan-Bissakát egy durva belépő miatt kiállítsa a játékvezető. A Young Boys a 66. percben Nicolas Ngamaleu révén egyenlített, majd jött a 95. percben, amikor Jesse Lingard utolsó emberként elpasszolta magát, Jordan Siebatcheu pedig nem hibázta el az ajándékziccert.

Kapcsolódó
Ronaldo gólja is kevés volt, kikapott Bernben a ManUnited
Ő szerezte a Young Boys-Manchester United BL-mérkőzés első gólját.

A zürichi 20 minuten című napilap a címlapon, vezető hírként hozta a győzelmet „Szupersztárok térdre kényszerítve: YB szenzációt csináltak” címmel, és a „Ki gondolta volna, hogy ez lehetséges”-felütéssel.

20minuten.ch

A Berner Zeitung sem hagyhatta ki, hogy ne főhírként tálalja a nagy sikert. A portál a meccs tudósításának címével mindent elárult:

És akkor felrobbantak az érzelmek.

„Ez a tökéletes kezdés a Bajnokok Ligájában a Young Boys számára. A győzelem három pontot és majdnem hárommillió eurót hozott a csapatnak. És olyan érzelmeket keltett, amelyek kicsit emlékeztettek 2018. április 28-ra, amikor a YB 32 év után először nyert bajnoki címet a Luzern ellen.”

David Wagner edző csak annyit mondott: „Nagyszerű előadás volt.”

Berner Zeitung

Varázslatos este Wankdorfban! A Young Boys legyőzte a Manchester Unitedet és a szupersztárt, Cristiano Ronaldót, és három pontot szerzett a Bajnokok Ligája nyitányán

– lelkendezett a Blick.

A Neue Zürcher Zeitung azt írta, „Az FC Basel már legyőzte a Premier League nagy klubjait, most a Young Boysnak is sikerült. A Manchester United elleni 2–1-es győzelmet nem lehet elég nagyra értékelni, még akkor sem, ha a berniek profitáltak a műfüves pályából, az ellenfél piros lapjából és egy rossz passzból.”

Az angol Mirror szerint Ronaldo gólja mit sem ért, hiszen Lingard hibája és a piros lap elintézte a ManUnitedet.

A The Guardian sem fogta vissza magát, a berni előadást megaláztatással teli éjszakának minősítette.

„Hosszúra nyúlt az ünneplés ebben az álmos svájci városkában, a kimerült és zavart Unitedet pedig arra emlékeztette, az új tehetségek ellenére azért maradt valami ismerős a régi kudarcokból.”

A Daily Mail szerint ez a kudarc a tavaly novemberi Istanbul Basaksehir elleni 2-1-es megdöbbentő vereségre emlékeztetett.

„Vissza a földre: Ole Gunnar Solskjaer vörös arccal távozott, miután a United megalázó vereséget szenvedett a Young Boystól” – írta a Telegraph.

Telegraph.co.uk
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik