Ne aggódj, minden rendben, jól érzem magam
– így búcsúzott 1982. március 17-én, egy szerdai napon a 22-szeres francia válogatott futballista, Jean-Pierre Adams a feleségétől, Bernadette-től. Egyikük sem tudhatta, hogy akkor beszélnek utoljára egymással.
Adams, aki akkor már felhagyott a játékkal, és épp az edzői karrierjét indította volna be, rutinműtétre indult a lyoni kórházba, hogy rendbe tegyék a sérült térdét.
A műtét napján azonban a kórházi dolgozók nagy része sztrájkolt, talán emiatt fordulhatott elő, hogy az altatóorvos egyszerre nyolc műtétet felügyelt, mintha csak egy futószalag mellett állna a gyárban. A helyzetet tovább bonyolította, hogy az altatáshoz egy korábban már problémásnak bizonyult gyógyszert használtak, és Adams műtétjét a leterhelt altatóorvos mellett egy évismétlő gyakornok felügyelte, aki utóbb elismerte, nem volt olyan képességek birtokában, amivel megfelelően levezényelhette volna a beavatkozást.
„Mivel nem volt létfontosságú a műtét, a sztrájk miatt orvosok hiányoztak, az aneszteziológus pedig a két műtő között rohangált, fel kellett volna hívniuk, hogy elhalasztják Jean-Pierre operációját” – mondta Bernadette hosszú évekkel később. Az aggódó feleség a műtét napján többször is telefonált a kórházba, de csak a harmadik hívásnál járt sikerrel, és még jobban kétségbeesett, amikor az orvos komoly hangon közölte vele, hogy menjen be, mert baj van.
„Amikor megláttam a kórházban, mindenfelé csövek álltak ki belőle. Öt napig ki sem mozdultam a kórházból, azt hittem, fel fog ébredni, és ott akartam lenni” – emlékezett vissza Bernadette.
Túlélt egy balesetet, majd a seregnél felfigyeltek rá
Adams Szenegál fővárosában, Dakarban született 1948. március 10-én egy mélyen vallásos család legidősebb gyerekeként. Bár a szülők is tisztában voltak azzal, hogy Jean-Pierre imád focizni, kedvenc hobbijának csak akkor hódolhatott, ha a jegyei rendben voltak a suliban. Adams 10 éves volt, amikor nagymamája zarándokútra vitte Európába, és beíratta egy francia iskolába.
Jean-Pierre-t egy helyi család vette magához, ő pedig a tanulás mellett továbbra is lelkesen rúgta a labdát, fekete fiatalként a sport révén sokkal könnyebben szocializálódhatott, és fizikai ereje mellett közvetlen személyisége is népszerűvé tette a társai körében. Feltett szándéka volt, hogy profi labdarúgó lesz belőle, de már az első lépések sem voltak zökkenőmentesek.
Még az amatőrbajnokságban szereplő Entente Bagneaux-Fontainebleau-Nemours játékosa volt, amikor előbb térdsérülés vonta ki a forgalomból, majd részese lett egy súlyos autóbalesetnek, amelyet ő ugyan kisebb-nagyobb sebekkel megúszott, de közeli barátja, Guy Beaudot életét vesztette.
A fordulópontot a katonaság jelentette számára, ahol felfigyeltek az átlagon felüli fizikai adottságaira, és beválogatták a hadsereg csapatába, majd beajánlották a Nimes-hez – amelyről a magyar szurkolóknak minden bizonnyal az ugrik be, hogy 1996 őszén harmadosztályú csapatként kettős győzelemmel csapta ki a Honvédot a KEK első fordulójában.
A csapata után élete párját is megtalálta, amikor egy buliban találkozott Bernadette-tel.
„Nem tagadom, eleinte nagyon nehéz volt a családomnak, mert akkoriban nem nézték jó szemmel, ha egy fehér nőnek fekete barátja van. De belevágtunk az együttélésbe, majd elhatároztuk, hogy összeházasodunk, és amikor megírtam a szüleimnek, hogy készüljenek az esküvőre, anyám meghívott minket vacsorára.
A családi vacsora aztán mindent megváltoztatott, Jean-Pierre belopta magát a szüleim szívébe, akik onnantól folyamatosan áradoztak róla
– mesélte Bernadette.
Ijesztő ellenfél volt a csatároknak
A Nimes-nél Adams igazi mentorra lelt az edző, Kader Firoud személyében, aki szívesen vette a szárnyai alá a fiatal vagy alacsonyabb osztályból érkező focistákat, és akinél több élvonalbeli meccsen csak a legendás Guy Roux ült a kispadon Franciaországban. A Nimes akkoriban egyik legfényesebb időszakát élte, a klub Adamsszel a soraiban előbb egy negyedik helyezés révén története során először léphetett ki a nemzetközi porondra, majd ezt is felülmúlva másodikként zárt az Olympique Marseille mögött.
Bár az aranyérem nem jött össze, Adams a válogatott meghívóval vigasztalódott, és 1972 nyarán az Afrika legjobbjaiból verbuvált csapat ellen bemutatkozhatott a francia válogatottban, majd ősszel az első tétmeccsét is lejátszotta a szovjetek elleni vb-selejtezőn.
„Igazi őserő volt, fizikailag rendíthetetlen, és ehhez hatalmas elszántság párosult. Az ellenfelek számára ijesztő lehetett, de nekem nagy öröm volt együtt játszani vele” – nyilatkozta Adamsről Henri Michel, a későbbi francia szövetségi kapitány, aki a már említett szovjetek elleni vb-selejtezőn szintén pályára lépett.
Hogy Michel mit értett azon, hogy a pályafutását csatárként kezdő, majd idővel a hátvédsorba vezényelt Adams ijesztő lehetett az ellenfelek számára?
A kőkemény védelméről híres Nimes oszlopa Adams volt, ez a hihetetlenül erős és atletikus kolosszus. Mindig rettegtem az évi két egymás elleni találkozástól
– vallotta be az argentin csatár, Ángel Márcos, aki a hetvenes években a Nantes-ban és a Toulouse-ban is játszott, előbbivel bajnoki címet is nyert.
A szovjetek elleni párizsi vb-selejtezőn Adams mellett a védelem közepén a Guadeloupe-ról származó Marius Trésor játszott, és a páros tagjai remekül kiegészítették egymást, Adams képviselte az erőt, Tresor pedig a technikát, valamint az eleganciát. A duó olyan jól teljesített, hogy minden idők egyik legnagyszerűbb hátvédje, Franz Beckenbauer egyenesen a kontinens egyik legjobb védőpárosának titulálta őket.
De Adams és Trésor nemcsak a saját korszakukban számítottak meghatározónak, hanem valódi úttörők a francia futball egészét nézve is, elég csak arra gondolnunk, hogy a Guadeloupe-on született Lilian Thuram, a ghánai származású Marcel Desailly, valamint az Adamshez hasonlóan Dakarból induló Patrick Vieira is milyen fontos tagja volt az 1998-ban világbajnokságot, 2000-ben Eb-t nyerő válogatottnak, igaz, Vieira csak az Eb-re játszotta be magát a kezdőbe.
Maga volt a megtestesült életöröm
Az időközben a Nimes-től Nizzába szerződő Adams többször is sérüléssel bajlódott, és a válogatottban – amellyel kétszer a magyar csapat ellen is megmérkőzött – utoljára 1976 szeptemberében, a Dánia ellen barátságos meccsen szerepelt. A nizzai csapattal az 1975–1976-os idényben elért második hely volt a legjobb eredménye, majd 1977-ben a PSG-hez igazolt, amelynek agyafúrt elnöke, Daniel Hechter nem kevés pénzt tolt a klubba, hogy a PSG, és ne a Paris FC legyen a főváros első számú klubja, de Adams párizsi időszakában csak két gyenge idényre futotta a csapattól (11., majd 13. hely).
Amikor Adams nem a pályán hajszolta a csatárokat, élvezte az életet, szeretett elegánsan öltözködni, rajongott a brazil zenéért, és időnként megengedte magának, hogy rágyújtson egy-egy márkás szivarra.
„Maga volt a megtestesült életöröm, szeretett viccelődni, és könnyen elérte, hogy az emberek mosolyogjanak körülötte” – adott betekintést Bernadette abba, milyen ember volt a férje.
Amíg a felesége otthon ápolta, a futballvilág összefogott Adamsért
A műtét azonban mindent megváltoztatott, Bernadette-nek meg kellett szoknia, hogy a kórházban tölti a napjait, és féltő gondoskodása mellé a reménykedés társult, hátha Jean-Pierre felébred a kómából.
Hónapokkal később a kórház jelezte, hogy már nem tudnak gondoskodni Adamsről, Bernadette ekkor úgy döntött, ő fogja ápolni a férjét. A család egy egyedi építésű házba költözött, amit a feleség úgy nevezett el, a Gyönyörű alvó sportoló otthona.
A házra felvett hitelek miatt Bernadette nehéz anyagi helyzetbe került, de a francia szövetség segítő kezet nyújtott számára: 1982 decemberében 25 ezer frankot adományozott neki, majd a későbbiekben heti 6000 frankkal támogatta, férje korábbi klubjai közül pedig a Nimes és a PSG is felajánlott a családnak 15-15 ezer frankot.
A korábbi válogatott játékosokat tömörítő Variétés Club de France szintén a család mellé állt, és évente több jótékonysági meccset szervezett, amelynek bevételét Adamséknek ajánlotta. A családnak szüksége is volt az anyagi támogatásra, az orvosi műhiba miatt indított per ugyanis nagyon elhúzódott, hét évvel a műtét után mondták ki, hogy az orvosok hibáztak, de további négy évnek kellett eltelnie, mire Bernadette-ék megkapták a kártérítést.
„Olyan érzésem volt, mintha azért húznák el ennyire a procedúrát, hogy hátha közben elmegy a kedvem az egésztől, és visszakozom. Ha nem lett volna a futballvilágból érkező támogatás, tönkrementem volna anyagilag” – mondta Adams felesége.
Az eutanázia fel sem merült
Jean-Pierre képes volt önállóan lélegezni, de az agykárosodás következtében elvesztette a látását, vegetatív állapotban volt, és folyamatos ápolásra szorult. Bernadette minden reggel 7 óra előtt kelt, megreggelizett, majd átöltöztette, megborotválta, megetette a férjét, éjszakánként pedig felkelt hozzá, hogy a felfekvést elkerülendő átfordítsa az ágyban.
Bernadette mindent elkövetett, hogy Jean-Pierre-t az állapota ellenére bevonja a család mindennapjaiba, beszélt hozzá, felolvasta neki a leveleket, ha nem volt szülinapja, akkor is meglepte kisebb-nagyobb ajándékokkal, és feldíszítette a szobáját.
„Érzékelte, hogy nem én etetem és foglalkozom vele. Érzett bizonyos dolgokat, és a hangomat is felismerte”.
Az évek folyamán több interjú is készült Bernadette-tel, és ezekben általában rákérdeztek nála, nem merült-e fel benne az eutanázia gondolata.
„Elképzelhetetlen! Nem tud beszélni, én pedig nem hozok döntést helyette” – tiltakozott hevesen. Bár elismerte, hogy a napi rutin teljesen felőrölte lelkileg, Bernadette igyekezett a két fiát Laurent-t és Frédéricet – előbbi 11, utóbbi 4 éves volt a végzetes műtét idején – megóvni annak érdekében, hogy a körülményekhez képest teljes életet élhessenek.
„Próbálok nem gondolni a műtétre, de egyszerűen nem megy. Elég ránéznem Jean-Pierre-re, és egyből bevillan” – vallotta be öt évvel ezelőtt Bernadette.
Jean-Pierre Adams 2021. szeptember 6-án, 73 évesen halt meg. A kórház soha nem kért bocsánatot a történtekért.
