Nemzetközi foci

Szexuális botrány miatt lefejezhetik a teljes izlandi futballvezérkart

MARTIN BUREAU / AFP
MARTIN BUREAU / AFP
Elképesztő botrány robbant ki az izlandi labdarúgásban: egy eltussolt szexuális erőszak miatt hétfőn lemondott a szövetség elnöke, de elképzelhető, hogy ez még csak a jéghegy csúcsa, és a komplett vezetés belebukik az ügybe.

Hétfő este lemondott posztjáról Gudni Bergsson, az Izlandi Labdarúgó Szövetség elnöke, miután két nő azt állította, hogy egy válogatott játékos szexuálisan zaklatta és bántalmazta őket 2017-ben, a szövetség pedig megpróbálta eltussolni az ügyet, és megfizetni a hallgatásukat.

Kapcsolódó
Kiskorú szexuális bántalmazásával vádolnak egy játékost Görögországban
A lapok szerint az áldozat egy ismert külföldi futballistát nevezett meg.

A botrány augusztus 13-án robbant ki, amikor megjelent egy cikk a Vísir című izlandi újságban, amelyben a szerző kijelentette, hogy a szövetség vezetése eltussolta a csoportos nemi erőszakot, amelyben két jól ismert labdarúgó vett részt.

Négy nappal később az Izlandi Labdarúgó Szövetség nyilatkozatot adott ki, amelyben azt állított, hogy sohasem kísérelte meg elhallgatni az esetet.

Augusztus 26-án az izlandi állami tévé interjút készített Bergssonnal, aki megismételte, hogy a szövetség teljes mértékben elutasítja az erőszak bármilyen formáját. Ezenkívül kijelentette, hogy a szövetség soha nem kapott hivatalos értesítést labdarúgók erőszakos cselekményeiről.

Másnap előállt az egyik sértett, Thorhildur Gyda Arnarsdottir, aki elmesélte a történteket. A húszas évei közepén járó nő a közszolgálati tévének azt mondta, 2017 szeptemberében egy reykjavíki szórakozóhelyen a futballválogatott egyik játékosa megragadta a nyakát, majd egy másik személlyel együtt bántalmazta.

Hat hónappal később, 2018 tavaszán Arnarsdóttir apja észrevette, hogy lánya támadója meghívást kapott a válogatottba, így utólag jelentette az esetet a szövetségnek. Azt a választ kapta, hogy a vezetők intézkedni fognak, azonban a labdarúgó ugyanúgy a csapat tagja maradt.

Az apa szerint a szövetség egy ügyvéd által felvette vele a kapcsolatot, és kártérítést ajánlott fel neki úgy, hogy cserébe titoktartási megállapodást kellett volna aláírnia.

Az Arnarsdóttirrel készített interjút követően Gudni Bergsson azonnal lemondott, a szövetség pedig Kolbeinn Sigthórssont (IFK Göteborg) kitette a vb-selejtezőkre készülő keretből.

Hétfőn a szövetség igazgatótanácsa bocsánatot kért a szexuális zaklatás áldozataitól. Az egyik alelnök, Borghildur Sigurdardóttir azt mondta, a testület azért nem lépett hamarabb, mert az ügy egyszerűen nem jutott el hozzájuk, és nem tudtak a történtekről.

„Sohasem voltunk ilyen tudatosak, mint most, és segítséget fogunk kérni a radikális változásokhoz, az áldozatok megsegítéséhez” – írta a szövetség.

A közvélemény szerint az eddigi lépések nem elegendőek, míg az izlandi férfi és női labdarúgó-válogatottat képviselő érdekképviseleti csoport (Íslenskur Toppfótbolti) közleményt adott ki, amelyben előrehozott választásokról ír a szövetségben.

Két olyan egyesület, amely a nők elleni erőszakkal szemben harcol csütörtökön, Reykjavík egyik stadionjában tart tüntetést.

Ki kell irtanunk ezt a mérgező kultúrát. Az izlandi futball és az áldozatok jobbat érdemelnek

– írták.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik