Nemzetközi foci

„Nem voltam kedves” – Dárdai előbb kritizálta, majd elbeszélgetett a játékosával

Jvºrgen Fromme / augenklick/firo Sportphoto / dpa Picture-Alliance via AFP
Jvºrgen Fromme / augenklick/firo Sportphoto / dpa Picture-Alliance via AFP

Bár jól indult a Hertha bajnoki szezonja, ugyanis már 6 perc után vezetett Dárdai Pál csapata Kölnben, végül 3-1-re kikapott, amire a magyar vezetőedző azt mondta, igazi villámcsapásként érte. Dárdai külön kiemelte akkor, hogy nem volt megelégedve Matheus Cunha hozzáállásával, aki szerinte csak sétálgatott.

Kapcsolódó
„Nem normális, ha minden jól megy” – villámcsapásként érte Dárdait a Hertha veresége
A berliniek magyar vezetőedzője szerint mindegy milyen a felkészülés, az első tétmeccsen úgyis kiderül minden.

„Csatárként egyszerűen nem állhatsz meg és kezdesz visszafelé sétálni, ha nincs a csapatodnál a labda. Nem értem már ezt a világot. Én vagyok az edző, az én feladatom, hogy ennek véget vessek. Ez nem az ifibajnokság, hanem a Bundesliga” – mondta a bulinews.com cikke szerint Dárdai a napokban.

A csütörtöki sajtótájékoztatóján természetesen szóba került, hogy beszélt-e azóta a játékosával. Dárdais választ kaptak az újságírók.

Beszéltem vele. Nem voltam kedves, hanem őszinte. Ettől még ugyanúgy barátok maradunk. A kerethirdetésnél majd meglátjuk, lesz-e következménye annak, ha valaki sétálgat

– felelte Dárdai.

A Hertha BSC szombaton hazai pályán játszik, azt a Wolfsburgot fogadja, amely győzelemmel kezdte a bajnoki szezont. 25 ezer berlini nézőt engednek be a stadionba.

Olvasói sztorik